Völner: „Deviáns kisebbségek” igényeit érvényesítik Strasbourgban

2020. január 19. 12:15
A strasbourgi bíróságnak nem az elítéltek, hanem az áldozatok mellé kellene állnia – mondta az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Mint a műsorban kifejtette: a kormány álláspontja szerint elfogadhatatlan az, hogy miközben az áldozatok nem kapnak kártérítést, az elkövetők viszont igen. Völner Pál szerint azt kellene belátnia a strasbourgi bíróságnak is, hogy ők vannak az emberekért, a nemzetállamokért, a választópolgárokért, és nem a „deviáns kisebbségek” igényeit kellene a többséggel szemben érvényesíteniük. Rámutatott: a szabályozásban, a bírósági gyakorlatban kellene visszatérni a valóság talajára, megállítani a „Soros-szervezetek által generált örökös jogkiterjesztési folyamatot”, és „visszatérni a józan ész diktálta keretek közé”.

Javulnak a börtönviszonyok

A fogva tartási körülményekről szólva megjegyezte: a börtönépítések miatt négyzetméterekben már jobban áll Magyarország, és a komfortkörülmények is javultak az elmúlt években. Így tehát a jogalapja is szűkül a körülményekre hivatkozó igényeknek – emelte ki. Hozzátette: a probléma az, hogy a beadott igényeknek „hólabda hatása van”, egyre több esetről, egyre több igényről és egyre nagyobb összegekről van szó.

Úgy fogalmazott: „kívülről, felülről” a nyugat-európai viszonyok szerint akarják nemcsak a magyarországi, hanem akár az oroszországi, az olaszországi és a romániai börtönkörülményeket is egységesen szabályozni. Azonban Magyarországon sem mindenki lakik apartman körülmények között, tehát egy olyan elvont szintet kívánnak meg, ami a való élettől teljesen elszakadt –mutatott rá. Hangsúlyozta: a kormány egyrészt erre kívánja felhívni a figyelmet, másrészt arra, hogy ennek az anyagi vonzatai ne a magyar adófizetőket sújtsák. Elmondta, a kormány álláspontja szerint elfogadhatatlan az, hogy miközben az áldozatok nem kapnak kártérítést, az elkövetők viszont igen.

A kormány az áldozatok mellé áll

Völner Pál közölte: ha tudnak egy áldozati igényről, azt le tudják vonni ebből az összegből. Abba az irányba kellene elmenni, hogy az elkövető ebből rendezze a közüzemi tartozásoktól kezdve az összes megítélt bírósági, hatósági, vagy adótartozást, követelést, illetve a bűnügyi költségeket – mondta. Hozzátette: problémát jelent, hogy az áldozatok nem ennyire rafináltak. Nincs olyan ügyvédjük, mint a bűnözőknek, gyakran nincsenek bejelentve igényeik az eljárásokban, vagy nem érnek a végére azok megállapításának, mire már az elkövetők megkapják a kártérítéseket.

Megjegyezte: a bűnözők évente többször különböző okokra hivatkozva is benyújtják ezeket a kérelmeket. Ezért lehet azt mondani, hogy a folyamat „börtönbiznisszé” szélesedett, és ennek a joggal való visszaélésnek – ahogy Orbán Viktor miniszterelnök fogalmazott – teljes egészében véget kell vetni – hangsúlyozta Völner Pál.

(MTI)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés