Még nem Vasférfi: Johnsonról és a brit választásról

2019. december 13. 9:39

Rajcsányi Gellért
Mandiner
Választási sikerével Thatcher nyomdokaiba lépett, ám politikusi nagyságát csak a Brexit utáni új brit korszak megalapozásával tudja bizonyítani Boris Johnson.

Új határok születnek, régi falak omlanak le: így is lehetne egy mondatban összefoglalni a brit választás eredményeit. Nagy-Britannia több évnyi küszködés után ki fog válni az EU-ból, miközben otthon politikai térképeket rajzolt át a toryk hatalmas győzelme, bevéve a Munkáspárt eddigi erődjeinek falait.

A tény: kilenc zűrös és kifejezetten buta politikai hibákkal végigcsinált kormányzati év után

mégis csak sorozatban a negyedik választását nyeri meg a Konzervatív Párt,

méghozzá úgy, hogy csak a fénykorát élő Margaret Thatcher tudott ennél jobb eredményt elérni az elmúlt hosszú évtizedek választásain a toryk számára.

Ironikus, hogy a Vaslady után – Blairtől sorban vereséget szenvedő szürke eminenciások ide, szimpatikus, ámde csetlő-botló David Cameron oda – egy olyan figura hozta ezt az új csúcs eredményt, akit nem igazán lehetne Vasférfinak hívni: Boris Johnson.

Kicsoda Boris Johnson? Már azon kívül, hogy egy török pasa meg orosz zsidók meg német nemesek meg II. György brit és hannoveri uralkodó egyenes ági leszármazottja; és azon kívül, hogy egykor a tényekkel néha, khm, hadilábon álló brüsszeli tudósító volt; és azon kívül, hogy egyébként hatalmas klasszikus műveltségű, ógörögül szavaló, London kultúrtörténetéről sok száz oldalas, csillogóan szellemes könyvet író (olvastam, tanúsítom) filosz; és azon kívül, hogy totálisan szétesett, zűrös életű magánember?

Talán tényleg egy tehetséges politikus? Mégis „csak”

egész ügyesen elvezette a multikulti, színes-szagos és épp holmi olimpiát rendező Londont nyolc évig,

kétszer is megválasztott konzervatív polgármesterként egy full progresszív metropoliszban. És mégis csak ő volt az, aki jobban érezte a brit – illetve legalábbis az angol – néplélek rezdüléseit, és tétjeit a brit EU-kilépésre helyezve a Brexit fő szószólójává vált. 

A 2015-16-ban elkezdett politikai játszmáját nem is a nyári kormányfővé emelkedésével nyerte meg – az akkor egy tory belügy volt –; hanem a mostani, jó időzítéssel bedobott és jól célzott kampánnyal megharcolt választás lett az eddigi tevékenységének megkoronázása – nem úgy értem, sorry, Erzsébet királynő!

A politikai sikert tehát bezsebelte ez a magát túl gyakran ügyetlen, vicces bohócnak maszkírozó homo politicus; ám ne feledjük, hogy Boris Johnson – sikeres londoni városvezetésén túl –

országosan egyelőre csak egy ügyű politikus, aki a Brexit ígéretével házal immár lassan fél évtizede.

A tory kampány a többi pártéhoz hasonlóan tele volt mindenféle nagyívű ígérgetésekkel, nem rajzolódik ki sem új eszmei, sem új pragmatikus, szakpolitikai irányvonal a konzervatívok részéről. És, vonalas magyarjobbosok, figyelem, Boris egyáltalán nem életmód- és morálkonzervatív világítótorony a progresszió éjszakájában: egykor a londoni Pride-ot rózsaszín kalapot lengetve nyitotta meg, ünnepelve a diverzitást meg mindent, amit Pride idején ünnepelni kell.

Boris Johnson messze van még attól, hogy Margaret Thatcher politika- és korszakformáló nagyságához érjen fel – ahhoz tényleg előbb le kell vezényelnie a szürreálisan elhúzódott Brexitet és utána új korszakot kell nyitnia hazája számára. Hogy erre a munkára képes lesz-e, avagy beletörik a bicskája a gegpolitizáláson és az egyszer jól eltalált ügyön túli munkálkodásba, majd kiderül.

Az viszont biztos, hogy a Munkáspárt eddigi irányvonalának és az azt meghatározó Jeremy Corbynnak vége: a Munkáspárt legrosszabb régi osztályharcos hagyományait az újbaloldali ködevéssel és a mai woke nemzedék légváraival összefércelő Corbyn csúfosan leszerepelt.

A Munkáspárt fürtökben veszítette el a régi angol iparvidékeken mostanáig kitartó bázisait.

A kékgalléros, munkás, alkalmazott, nagyvárosi kispolgári rétegeknek elegük lett az ideológiai maszlagokból, abból, hogy a Labournek mostanra minden(ki) fontosabb lett az egyszeri brit melósnál, miközben azt látták, hogy a pártvezetésnek nincs valódi válasza az őket leginkább érdeklő kérdésre: a Brexitre és mindarra a problémahalmazra, ami őket a mindennapokban a (poszt)indusztrális nagyvárosokban körbeveszi, a munkanélküliségtől a bűnözéshullámig. A Munkáspártnak mindenképpen új korszakot kell nyitnia és újra meg kell szólítania azokat a társadalmi csoportokat, akik eddig legalábbis a kormányzásképes többség közelében tudták tartani a pártot. És ez nem lesz egyszerű feladat nekik a Konzervatív Párt által levezényelt Brexit utáni Nagy-Britanniában.

Persze kérdés, mennyire lesz nagy ez a Britannia a jövőben. A továbbra is EU-párti és a tegnapi választáson ismét nagy erőkkel a Skót Nemzeti Pártot támogató skótok függetlenedése újra az asztalra kerül.

Skócia függetlenedése egyszerre elképzelhető és valószínűtlen.

A Johnson-féle toryk, akik mostantól öt évig vezethetik az országot, kategorikusan kizárták az újabb népszavazást; miközben a skót nemzetiek egyre magabiztosabban követelik annak újbóli megtartását. A feszültség növekedése borítékolható. 

És ugyanez várható az északír kérdésben is: az, hogy végül mit fog jelenteni a valóságban a Brexit az északírek számára, még csak ezután fog kiderülni. Írország és Nagy-Britannia között mindenképp szakadás fog bekövetkezni a Brexit miatt, és a mostanra virtuálissá vált ír-északír határ újbóli életre kelése mind az ír nacionalisták, mind az észak-írországi unionisták számára indok lesz a feszültségek felélesztésére,

de Isten óvja a Brit-szigeteket a terror újabb hullámától – van elég terror más gyökerekkel ma is Britanniában.

Az mindenesetre eldőlt: Johnson Britanniája kihajózik az európai kikötőből. Kívánjunk akkor jó szelet a kapitánynak – csak vihart ne, mert azt mi is megéreznénk, és erre végképp nincs szükségünk ezekben a turbulens időkben.

Összesen 72 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hámondjuk a norvégoknál van némi olaj, Svájcban meg néhány bank. Ettől függetlenül örülök a brexitnek, mert a népszavazásokat végrehajtandónak tartom. Hánytam volna, ha addig szavaztatják a briteket, amíg benn nem akarnak maradni.

Hülye vagy, mint mindig. Pont ezért mérsékelten szórakoztató.

Mennyivel jobb, mint feloldódni az EU-ban, ugye?
Az angolok kimondottan individualisták, nekik a német-francia hegemóniatörekvés tett be, ami átvette az hatalmat az EU vezetésében. Ők meg nem ebbe az EU-ba léptek be.

"1940-ben gondolta-e volna egy brit polgár, hogy a koronának 15 év múlva nem lesz gyarmata?"

Az első világháború utáni történések magukba hordozták a gyarmatbirodalmak felbomlását. A második világháború utáni időszakban pedig befejezést nyert.

"a brit gyarmatbirodalomban [...] költségvetési és utánpótlási gondokkal küzdő britek egyre jobban bevonták a gyarmatok irányításába a helyi uralkodó réteget, amelynek egyik csúcspontja az 1935-ös Government of India törvény volt, amely jórészt autonómiát adott az indiai tartományoknak.

Az afrikai kontinensen a 20. század elején kezdődtek azok a politikai mozgalmak, amelyek végül elvezettek az afrikai államok függetlenségéhez. Dél-Afrikában (amely a brit birodalom része volt) 1913-ban bevezették az apartheid rendszer, azaz a feketék és a fehérek szigorú elkülönítését, amely később az antikolonizációs mozgalmak egyik fő célpontja lett. Ugyancsak ebben a korban alakult ki a pán-afrikai mozgalom is, Marcus Garvey (1887–1940) jamaicai újságíró cikkei nyomán, aki az európai imperializmus felszámolását és a kontinens népeinek egységét követelte."

:D

Tudsz olvasni? Csak az értelmezés nem megy és hasmenéssel pótolod?

Gratula, de levon a győzelem értékéből, hogy Corbynt egy háziállat ez legyőzte volna. Az igazán nehéz kérdések csak ezután jönnek, valószínűleg folytatódik majd az ötletelés különösebb stratégia nélkül.

"Még nem Vasférfi"

Szerintem nem is lesz. Inkább hasonlítani fog egy kötéltáncoshoz.
L. a korábbi mémeket: https://tinyurl.hu/x2Ve/

ergé pedig átment statisztikába és az átlaggal operál.
Ha megnézzük az országon belüli szórást, a nagyvárosokat, és ebből kiemelve Londont egészen más képet kapunk. Illetve nagyon hasonló a kép a népszavazáshoz. Akár a 2010 utáni magyarországi politikai helyzethez is. Sőt! A mostani helyhatósági választásokkal kapcsolatban is találhatunk hasonlóságot. Akár tanulságot is lehet belőle levonni.

Corbyn elvtárs ekkora bukására én sem raktam volna de óriásit bukott.

Ideje lemondania.

Igen, ahhoz hasonló volt.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés