Mire jutott a Közel-Kelet az arab tavasszal?

2019. december 3. 10:21
Mi a nyolc éve tartó változások mérlege a Közel-Keleten? Szakértők vitatkoztak az arab tavaszról és folyományairól a Külügyi és Külgazdasági Intézetben.

A 2011-es közel-keleti és észak-afrikai társadalmi megmozdulás-sorozat, az úgynevezett arab tavasz tektonikus mozgásokat eredményezett az iszlám világ e régiójában,

de ezek a változások nem zárultak le, a folyamat végét még nem látjuk.

Az újra és újra felgerjedő tömegtüntetések okairól rendezett a téma szakértőivel kerekasztal-beszélgetést a Külügyi és Külgazdasági Intézet.

A szervezők az Arab Tavasz 2.0? címet adták a megbeszélésnek, és nem véletlenül: a kutatók között sincs egyetértés, hogy a jelenleg zajló új megmozdulások vajon egy újabb „forradalom” eseményei vagy a régi arab tavasz újabb menete.

Csicsmann László szerint az utóbbi: még nem zárult le az első arab tavasz, 2011 óta tart a folyamat, viszont egységes „arab” jelenségről, egy regionális trendről nehéz beszélni, mivel minden érintett országban egyedi okok állnak a tüntetések mögött. A Budapesti Corvinus Egyetem docense úgy látja, hogy a jelenleg érintett államok, Algéria, Szudán vagy Irak mind úgynevezett „járadék államok”, vagyis közös jellemzőjük, hogy olajértékesítésből származnak a fő bevételeik, de egy esetleges olajárcsökkenés esetén a gazdaság megtorpanásával a társadalmi feszültségek azonnal nőnek, „az íratlan társadalmi szerződések felborulnak”.  

Csicsmann szerint a jelenlegi demonstrációk más típusúak tüntetések, mint 2011-ben, hiszen „tanulnak a rezsimek és tanulnak a tüntetők is”, ugyanakkor most is vezető nélküli tüntetéseket látunk, és most is része a követeléseknek az a

tömeges igény, hogy az államok álljanak ellen a nagyhatalmak regionális behatolásaival szemben.

Az arab tavasz nagy reményeket keltett, hogy elindulhat az arab államok a demokratizálódás. A szakértők szerint azonban valójában egyik állam sem volt demokratikus, nem történt demokratikus átmenet, ugyanakkor a politikai jogok valóban szélesedtek (például Egyiptomban újabb pártok alakulhattak). Ezzel összefüggésben kiemelte, hogy ezzel együtt az iszlamisták népszerűsége is csak időleges volt (Egyiptomban a Muszlim Testvériség előretörése, majd megbuktatása), hosszabb távra nem tudták megragadni a kezdeményezést.

A kutató előadása végén felvetette a talán legfontosabb kérdést: hova vezethetnek ezek a folyamatok? Sok kifejlete lehet, de a szíriai példa, a polgárháború elkerülendő.

A társadalmi megmozdulások miatt „állami vákuumok” keletkeznek,

az ilyen hatalmi helyzet válik igazán veszélyessé – tette hozzá Csicsmann.

Sayfo Omar, Csicsmann László, Szalai Máté moderátor, Elias Dahrouge és N. Rózsa Erzsébet a kerekasztal-beszélgetésen a Külügyi és Külgazdasági Intézet előadótermében

 

N. Rózsa Erzsébet Irán-szakértő szintén arról beszélt, hogy a megmozdulásokkal megbomló hatalmi struktúrák miatt új társadalmi szerződésekre lesz szükség ezekben az országokban. A helyzetet bonyolítja, hogy

a Közel-Keleten a területi államiságnak nincs hagyománya, az egy „kívülről oktrojált képződmény”

a helyi közösségek számára, amelyek számára a törzsi szerveződések ősiek, az új államiak viszont máig megszokhatatlanok, és „erre a feszültségre a különféle politikai és gazdasági modellek sem tudtak feloldódást hozni”.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára a régió három nem arab államának szerepét elemezte a továbbiakban. Izrael – a térség talán legfejlettebb állama technikailag, a védelmi képesség tekintetében – az elmúlt 15 évben új stratégiát követ: kivárja, hogy mi történik a régió országaiban, és ebben nemcsak az Egyesült Államok, de újabban Oroszország is támogatja, valamint szorosabbra fűzte kapcsolatait az öböl menti arab országokkal. A második állam Irán, amely a régió egyik nagy befolyásoló hatalma, amely a szövetséges síita szervezeteken keresztül érvényesíti érdekeit, és amelynek nem felejthető történelmi kapcsolatai vannak más országokkal, például Libanonnal. A harmadik nem arab szereplő Törökország, amely számára például Irak biztonsága létfontosságú, hiszen a regionális ügyeket igazából egy szempontból nézi: a kurd kérdés felől.

Sayfo Omar felszólalásában emlékeztetett, hogy kezdetben voltak hasonlóságok az arab tavasz színterei között, egyfajta transznacionális jellege volt a felszínen, ugyanakkor az igazi konfliktusok szintjén a hirtelen népességnövekedés, a városiasodás, a klímaváltozás vagy a gazdaság mélyrepülése volt a lényegi tényező. A demográfiai robbanást a gazdaság növekedése nem tudta követni,

a kétezres években a liberalizációs kísérletek kudarcot vallottak:

az elit vagyonosodott, míg a leszakadó rétegek tömegei nem tudták tartani az életszínvonalukat.

A Külügyi és Külgazdasági Intézet külső szakértője ENSZ-statisztikákat idézett, amelyek szerint a régió országaiban a társadalom 67 százaléka leszakadó rétegekhez tartozik, a társadalom nagy része nem bízik a kormányzatokban, az államapparátusban, a huszonévesek fele pedig a kivándorláson gondolkodik. A rezsimek nem tudják a korábbi hatalmi mechanizmusokat fenntartani, gazdasági okokból a klientúra felduzzasztása nem működik. Ugyanakkor szervezeti struktúra hiányában az utcai mozgalmak nem tudnak politikai tényezővé válni, így nem tudnak igazi alternatívát jelenteni a rezsimmel szemben.

Sayfo Omar szerint 2011 után

az optimisták eleinte demokratizálódást vártak a térségben, a pesszimisták pedig iszlamista restaurációt.

Egyik sem lett, de mindegyik államban más és más folyamatok indultak el: Tunéziában – ahol szélesebb a középosztály, vannak  az államtól független hatalmi struktúrák – a stabilitást fenn tudták tartani, Líbia azonban szétszakadt, Szíria véres polgárháborúba süllyedt. Európa sem tudta kivonni magát a hatás alól, hiszen a 2015-ben a Közel-Keletről elindult migrációs hullám már Európa politikai struktúráit is megrengette.

Elias Dahrouge, a Budapesti Corvinus Egyetem doktorjelöltje megerősítette az előtte felszólalók tézisét, miszerint

elsősorban gazdasági okokból – az infrastruktúra hiánya, új adók kivetése – törtek ki az első tüntetések.

A kutató kifejtette, hogy a „járadékélvező államok” a 2014 óta jelentkező olajárcsökkenés után kevesebb bevétellel bírnak, így kevesebb a befektetés, emiatt kevesebb a munkahely (a fiatalok körében 30-40 százalékos a munkanélküliség), az életszínvonal fenntartása pedig egyre nehezebb. A gazdaság talpra állításában nagy problémát jelent a térségben a burjánzó állami korrupció – tette hozzá Dahrouge.

fotók: Maráczi Tamás

Összesen 28 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Összefoglalva za elhangzottakat: Az arab tavasz nettója az, hogy azt a mechnaizmust, ami
féken tartotta ezt az indulatvezérelt populációt, erőszakkal eltávolították egy emberkísérlet
során és ezzel anarchiába taszították az egyes országokat, amelyek amúgy sem természetes
képződmények voltak.

Szükség volt minderre, az olajdollár illetve az usa olajpiaci védelme érdekében.

Köszönjük szépen, amerikai barátaink és harcostársaink.

"Mire jutott a Közel-Kelet az arab tavasszal?"

Azt mindenki tudja. Egy jó nagy káoszhoz jutott, amely rendesen átterjedt Európára is, de még nem áll le ezzel, mert a világkáosz ezután jön.
Akárki találta ki, kár volt megszületnie, az biztos!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés