Bánt, amit a médiában tesznek az egészségüggyel! – bemutatkozik „Kőnig doki”, aki ezentúl Orbán Viktor munkáját segíti

Lentulai Krisztián és Szalai Laura interjúja a Mandiner-hetilapban

A magyar társadalom szinte szerelmes az orvosokba, elég csak Brinkmann professzorra, Ross doktorra vagy éppen House doktorra gondolni. Melyik karakter áll önhöz a legközelebb? 
Beletalált, ugyanis abban, hogy orvos lettem, óriási szerepe volt az akkoriban a tévében futó A klinika sebészének, Brinkmann professzornak. Négyéves voltam, és a sebészprofesszor hatására eldöntöttem, hogy én is ezt a szakmát választom. Kétségtelen, hogy a Vészhelyzetből Ross doktort szintén szerettem, felnőtt fejjel pedig szórakoztatónak találtam House doktor logikai megoldásait és szakmai kreativitását is. 

Mi kell ahhoz, hogy négyévesen megfogalmazódjon egy gyerekben: ezt a szakmát akarja választani? 
Azt azért tudni kell, hogy orvoscsaládból származom, szóval amikor bejelentettem, hogy én is sebész leszek, senki nem akart lebeszélni róla, biztosítottak a támogatásukról. Az a fajta útkeresés tehát, ami a tiniknél jellemző, nekem kimaradt. Egyetlen megingásom volt az érettségi előtt másfél-két évvel: kitaláltam, hogy inkább az informatika irányába fogok menni – kocka voltam. Édesanyámék minden ötletemet komolyan vették, ennek megfelelően kaptam egy csomó könyvet, hogy mi kell majd a felvételihez, mit kell majd megtanulnom az egyetemen s a többi. Párat aludtam rá, aztán eldöntöttem, hogy mégiscsak maradok az orvosinál. 

Miniszterelnöki biztosként feladata a betegtájékoztatás és a betegelégedettség fejlesztése. Mit lehet tudni a felkérése körülményeiről? 
Néhány hónapja megkeresett Orbán Viktor stábja, majd egy kötetlen beszélgetés indult a miniszterelnökkel, amelyből felkérés lett. Annak, hogy közös nevezőre jutottunk, szerintem alapvetően két oka volt. Egyrészt tíz év alatt lett egy saját brandem, ennyi ideje végzek a médiában betegtájékoztatást, betegedukációs tevékenységet. Alapvetően a gyerekeknek és a szülőknek szánom, de az egész társadalom részére vannak hasznos anyagaim. Másrészről sok helyen dolgozom és dolgoztam korábban itthon és külföldön, magánegészségügyben is; jelenleg az egyik legnagyobb forgalmú gyermeksebészeti és gyermektraumatológiai osztálynak vagyok a helyettes osztályvezetője, és egészségügyi menedzsmenti iskolát is végeztem. Nagy a tapasztalatom tehát a felhasználói térfélen. 

Gyanítom, hogy amikor a kormányfő meghallgatta, nem orvosi latinnal akarta lenyűgözni… 
Hát ha a miniszterelnökhöz orvosi latinnal állottam volna oda, akkor szerintem okafogyottá vált volna a projektünk. (Nevet) Pont az ellenkezőjét várja tőlem. Arra az alkalomra – amelyet több háttérbeszélgetés előzött meg – a saját könyvemet vittem el neki, amely az Ilyen egy kórház címet viseli, és ugyancsak edukációs céllal született. Azt láttam a szülőkön, a gyerekeken, a pácienseken, hogy a kórház mint intézmény frusztrációt vált ki csupán azért, mert ismeretlen. Ezért azt mondtam, beszéljük át magát az intézményt, a felépítését. Voltak, akik szkeptikusan álltak hozzá: nem lesz túl száraz egy ilyen könyv? De garanciát adtam arra, hogy a csapatommal gondoskodunk róla, hogy ne legyen. Ebből született egy gyerekkönyv, amelyre kedvező visszajelzéseket kaptam. Ezt vittem el a kormányfőnek – neki is vannak unokái, szóval remélem, hogy ott is tetszést arat.

Találkozott a kereslet és a kínálat? 
Meggyőződésem, hogy létezik egy nem tudatosult igény a társadalomban. Engem évek óta bánt, hogy az egészségügyet túlzottan negatív színben tüntetik fel a médiában. Tudom, hogy a negatív hír könnyebben terjed, hamarabb kattintanak rá, de szerintem mostanra eljutottunk arra a szintre, ami már árt – az ellátórendszernek és az ellátást igénybe vevőknek is. Az oktatást is féltem ez ügyben. Úgy vélem, hogy e folyamat átfordításában nekem is lehet szerepem, ez erősen motivált a felkérés elfogadásakor. Az egészségügyben csodálatos dolgok történnek, a mi szakmánk fantasztikus hivatás. 

gondoljunk csak bele: a Z és még fiatalabb generációk, amelyek már más szempontok alapján választanak hivatást, mint mi, miért is menjenek az egészségügybe dolgozni, ha kizárólag negatív dolgokat hallanak róla? És nemcsak az orvosi, hanem az ápolói, gyógytornászi, dietetikusi szakmát is ideértem. Szeretnék kis finomhangolást, ami az egészségügyi reprezentációt illeti. A célom bemutatni, hogy azok az emberek, akik hivatástudatból vállalják ezt a nehéz és felelősségteljes munkát, igenis szép dolgokat tesznek le az asztalra. 

A betegségekkel kapcsolatos hozzáálláson is szeretne javítani? 

A 21. század derekán a nyugati társadalom igényli, hogy hosszan, aktívan, boldogan és szépen éljen, de ezt egészségértés nélkül nem lehet elérni. Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogyan működik a testünk, hogyan zajlanak le a betegségek, hogyan alakítsuk ki az életmódunkat, hogy egészségesen éljünk, és hogyan működik az egészségügyi ellátórendszer. Nem robotok vagyunk, az egészségügyi rendszerben pedig nem szerelők dolgoznak, akik megjavítanak minket, ha elromlik rajtunk valami. Ezért fontos, hogy minél hamarabb, lehetőség szerint már gyerekkorban elkezdődjön a helyes életmódra való nevelés, a testünk működésének, a betegségeknek a megértetése. Az egészségügyi rendszer működését is értenünk kell. A megelőzés évek óta vesszőparipám. Rengetegszer elmondom, hogy az a legjobb betegség, amelyik be sem következik, és az az optimális kezelés, amire nincsen szükség. Szerencsére ez a szemlélet egyre több figyelmet kap, nyugaton már szinte divat lett. A célom, hogy az egészségértés a társadalom minden rétegében, a fiataloktól az idősekig tudás legyen, amellyel sok aktív és egészségben eltöltött életévet fogunk kapni. 

A Mandiner YouTube-csatornáján is ilyen témákat fogunk boncolgatni… 
A műsorban is szeretném kibontani az egészségértést, és érthető, felhasználható módon átadni az ezzel kapcsolatos tudást, amely egyébként itt van körülöttünk. A rendelőben húsz éve szimultán kommunikálok kisgyermekekkel, tinikkel, szülőkkel és nagyszülőkkel. Annyi tapasztalatot tehát el tudok hozni a műsorba is, hogy könnyen össze tudom állítani a szükséges információcsomagot. Pozitívabb irányba kell terelni a megítélésünket az egészségügyről, illetve a saját egészségünkről. 

A rendszerváltozás óta hogyan fejlődött a magyar betegségtudat, változott-e a magyar beteg? 
Egyelőre egy szűk réteg esetében beszélhetünk változásról. Viszont sokkal gyorsabban és mélyrehatóbban alakult át az egészségügyi technológia, az egészségügy hozzáállása a betegekhez. A nyolcvanas években a tudás 99 százalékával rendelkezett az orvos, 1 százalékával a beteg. Ez a biomedikális modell, s egyik jellemzője – amivel nem értek egyet –, hogy csak a testet gyógyítjuk. Még most is jelen van ez a szemlélet, és szerintem mindkét félben elégedetlenséget szül. Általánosságban viszont átalakult a hozzáállás, mostanra a pszichoszociális medikális modell terjedt el, amely igényli a partneri viszonyt. Ami pedig a betegek informáltságát illeti: nagy különbség, hogy az internet révén rengeteg információ érhető el. Magyarországon az EgészségAblak alkalmazásnak köszönhetően a teljes egészségügyi ellátásod a zsebedben van, ami kuriózum. 

A jelenségnek árnyoldala is van, hiszen sokan az internetről akarják meggyógyítani magukat. 
Valóban. Egy bécsi rendelőben láttam kiírva, hogy „mi már csak másodvéleményt adunk dr. Google után”. Viccet félretéve, meg kell érteni, hogy az egészségügy, az orvosi, ápolói, gyógyszerészi szakma bonyolult, nem lehet a fotelban ülve el­sajátítani. Téved, aki azt hiszi, hogy a szervezetünk működését meg tudjuk tanulni a TikTokról meg az Instagramról. Részinformációkat lehet, hogy „megtanulunk”, de azokból csak olyan következtetéseket tudunk levonni, amelyek nem állják meg a helyüket, mert nem látjuk a teljes folyamatot. Ráadásul meggyőződésem, hogy az információk 98,5 százaléka hamis az interneten. 

Ezek szerint nem jellemző ránk a forráskritika sem.
Sajnos nem. Ezért is indítottam el tíz éve a közösségimédia-tevékenységemet, hogy az engem követők hiteles forrásból tájékozódhassanak. Sokszor lehivatkozott cikkeket szemlézek, hogy ha valakit mélyebben érdekel egy téma, utána tudjon menni az információknak külföldi vagy magyar szakfolyóiratokban. Alapszabály, hogy nem szabad hinni abban a termékleírásban, amelynek a kísérleteit a gyártó támogatja. Ezért is fontos az egészségértés, szükség van arra, hogy az ember fel legyen vértezve az információkkal. Tudd, hogy hol a könyvtár, amikor valamit keresel, és tudd, hogy hol a könyvtáros, aki majd segít neked – ez nem a Google. 

Nem fél a kritikáktól, hogy szakmailag átmegy bulvárba? 
Ez a félelmem megvolt tíz éve, és ahogy a mellékelt ábra mutatja, nem hagytam abba a szakmámat, továbbra is operálok, továbbra is ellátok ügyeletet, kétségtelenül nem ugyanakkora óraszámban, mint korábban. Hozzám nem sok negatív kritika jut el, azt viszont hamar megtanultam, hogy egysze­rűen nem lehet olyat csinálni, ami mindenkinek tetszik. Nekem ez nem is célom, én olyan dolgot szeretnék letenni az asztalra, ami mindenkinek hasznos. Ebbe illeszkedik a Mandineren kezdődő műsorunk is: a cél az információ minőségi érthetősége. Emellett bár nehezen mérhető, örülnék, ha hosszú távon lenne egy olyan eredménye is, hogy kevesebb beteg kerül a sürgősségi osztályokra, ambulanciákra, szakrendelőkbe.

Nyitókép: Földházi Árpád