Magyar Péter erőtlen, gyenge és ív nélküli beszédet tartott, emellett elirigyelte a nemzeti konzultációt is

2025. március 15. 18:43

Nem meglepő, hogy csak a legelkötelezettebb hívei jelentek meg, amire számíthatott is a támogatottságának csökkenését mérő közvélemény-kutatások után.

2025. március 15. 18:43
Deák Dániel
Deák Dániel
Facebook

„Hiába a nagy várakozás az ellenzéki oldalon és a sok reklám, Magyar Péter egy meglehetősen erőtlen beszédet tartott, a már jól ismert állításait fogalmazta meg, de azok között is csapongott, láthatóan nem volt jól felépítve a beszédének az íve. Tovább rontott a beszédén a rossz előadásmód és a sok baki.

Nem meglepő, hogy csak a legelkötelezettebb hívei jelentek meg, amire számíthatott is a támogatottságának csökkenését mérő közvélemény-kutatások után. Éppen ezért miután korábban a Hősök terén és a Széna téren is nagyon hézagos volt a tömeg, ezúttal a sokkal szűkebb Andrássy utat választotta, ahol a kevesebb ember is soknak tűnik a fotókon.

Ami látványos, hogy elirigyelte a kormánytól a nemzeti konzultációt, ezért most bemutatott egy másolatot, de ennek sincsen éle vagy fő üzenete, csupán mindenféle ellenzéki ígérgetést ollózott össze. Volt már egyébként egy hasonló kezdeményezése tavaly, Magyarok Hangja néven, ugyanakkor az totális kudarc lett.

Mindenről beszélt ezzel összefüggésben is, csak ami igazán fontos kérdés, arról nem: például támogatja-e például Ukrajna uniós tagságát, mi az álláspontja a fegyverküldés kapcsán a háborúba és így tovább…

A mostani rendezvénye egyben egy udvarlás is volt a Pride-féle világnak: a színpadon előtte három genderaktivista is fellépett, egyikük még Pride-reklámarc is volt.”

Nyitókép: Teknős Miklós / Magyar Nemzet

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 109 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tapir32
2025. március 16. 11:40
Mit tesz Magyar Péter? Mocskolódik, rágalmaz, nőverő, arrogáns, korrupt, hazudik és még lop is.
atti64
2025. március 16. 10:42
MAMIKA LESZOPTAD BESZÉD KÖZBEN MAGYAR PÉTERT???????????????A KÉPEN 2DB NÁCI PATKÁNY LÁTHATO!!!!!!!!!!!!!!
mamika2
2025. március 16. 09:43
opppááácskaaaa mi több 100ezren voltunk és áradtunk.míg Ti 5ezren .és nem kormány által küldött buszokkal ..opppááá ennyikeee fidnyák
mamika2
2025. március 16. 09:33
Isteni Péter..ennyikee
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!