Az elbeszélési módok és a valóság

Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP

„Mára közkinccsé vált az a tudás, hogy a politikai küzdelem a narratívák harca is. Mindenki tisztában van vele, hogy a kormányerőknek és az ellenzéknek egyaránt van egy története a valóságról – no meg főleg egymásról –, amit megpróbálnak elhitetni a választópolgárok többségével. Hallgatván ezeket a történeteket, rendszeresen az az ember érzése, hogy nem egy országban élünk.

Olyan mértékben különbözik a patrióták és a globalisták leírása a bennünket körülvevő világról, ami lehetetlenné teszi egymás megértését és az együttműködést. Kölcsönös értetlenséggel bámulunk egymásra a verbális lövészárok két oldalán, és felfoghatatlannak tartjuk, miként tudja az ellenfél elhinni azt a sok baromságot, amivel kimoshatták az agyát.

Jogosan merül föl a kérdés, miért hisznek honfitársaink milliós nagyságrendben olyan megmondóembereknek, influenszereknek, önjelölt prófétáknak, akik nyilvánvalóan abban érdekeltek, hogy eltorzítsák a valóságról alkotott képünket, folyamatosan rombolják bennünk a bizalmat és elvegyék tőlünk a reményt, hogy azt bennük találjuk meg ezentúl, ne másban.

Teljesen természetes persze, hogy tizennégy év kormányzás után sokan nem értenek egyet mindennel az ország dolgainak alakulását figyelve. De az már nagymértékben természetellenes, hogy egyre nagyobb teret hódít a tudományos »mindensz…rizmus«, és sokasodik azok száma, akik szerint itt minden rossz, itt semmi nem működik, itt nem lehet élni, levegőt sem kapni, innen minél előbb el kell menekülni. Ráadásul nem a valóban lecsúszott, sikertelen honfitársaink között, akik sok esetben nem maguk tehetnek arról, hogy nehéz a sorsuk, hanem azok között, akik rengeteg lehetőséget kaptak az elmúlt évtizedben, és ki is használták azokat. 

Mégis mocskosfideszeseznek, O1G-znek, és egyre radikalizálódnak, egymás között egyre nyíltabban és egyre többen fantáziálnak a kormánypártiak fizikai megsemmisítéséről. Elég csak egy pillantást vetni valamely kommentszekció bejegyzéseire, és az ember elborzad, hová süllyedt a közbeszéd színvonala.”

***