Ezt nem láttuk jönni: megtaláltuk Magyar Pétert, A Férfit!

2024. augusztus 02. 05:39

Könnyen lehet, hogy „hősünket” valójában Taylor Swift azonos című dala ihlette meg nagy műveletének végrehajtásában.

2024. augusztus 02. 05:39
null
Kacsoh Dániel
Mandiner

(Nyitókép: YouTube-képernyőfotó)

Miután nem jutott újabb álláshoz Mészáros Lőrinc egyik cégénél,

bejelentette, hogy elhagyja a polgári oldalt, de politizálni nem fog, aztán mégis,

kormányt buktat, aztán mégse,

végül mozgalmat indít, de azért az Európai Parlamentbe nem megy ki, kamuállás az, aztán mégis,

botrányt csap egy diszkóban, mások telefonját dobja a Dunába, satöbbi – Magyar Péter egyszer csak átnevezte az Instagram-profilját.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Persze a kommentmániás figura rögtön sietett kiigazítani a kétkedőket, hogy az angolban a „man” szimplán „embert” is jelent. Vagyis ő mégsem „A Férfi”, hanem az „Az Ember”, ha jól értjük.

Persze tökmindegy. Íme a virtigli huszonegyedik századi „politikus”: arról, hogy pontosan mit is képvisel, illetve mit gondol a háború, a gender, vagy éppen a migráció kapcsán, leszámítva egymásnak is ellentmondó nyilatkozatokat, továbbra sem tudunk többet. Ellenben valami baromsággal valahogy mindig el tudja érni, hogy vele legyen tele a sajtó, róla szóljanak a hírek.

Még akkor is, ha ezek valójában nem hírek, hanem afféle bulvármorzsák, mégis, az immár a valós közéleti felelősséggel bíró Tisza-árasztó influenszer ezekkel is magára tudja irányítani a figyelmet. Már akiét.

Miközben Orbán Viktor – akit egyenesen a személyes ellenfelének tart, miközben még a szövegeit is elcsórja – kis túlzással világpolitikát csinál, nem mellesleg egy országot vezet,

Magyar Péter Pulai Andrással és Hont Andrással felesel a Facebookon, vagy épp live-folyamban beszél a semmiről Radnai „eltöröm a kezedet, mert nem tetszik a véleményed” Márk alelnökkel. Akitől épp a tűzpiros BMW-jét irigyelte el...

(Apropó, az átláthatóság nagyobb dicsőségére itt lezavartak teljes titokban egy úgynevezett tisztújítást egy megkaparintott egykori kamupártban, de ez már tényleg smafu!)

Ezt is ajánljuk a témában

És hát a szerénységgel erősen hadilábon álló új nyugati kedvenc immár „A Férfiként”, avagy „Az Emberként” teszi ki saját magáról szakmányban a fotókat.

Könnyen lehet, legalábbis

ne zárjuk ki a lehetőségét, hogy „hősünket” valójában Taylor Swift azonos című dala (The Man) ihlette meg nagy műveletének végrehajtásában.

Azt eddig is tudtuk, hogy másoknál csak magát szereti jobban, olykor azzal lazázik, hogy őt bárki elhívhatja randizni – szerényen elhallgatva a késekhez, a nők falhoz lökéséhez és a magát öngyilkosnak tettetéshez való olthatatlan vonzalmát –, majd egy pesti éjszakában meg is mutatta, hogyan csajozik egészen fiatal női hölgyekkel.

Az említett sláger dalszövege mintha róla szólna.

Taylor Swift igencsak feminista gondolatmenete ugyanis a legrosszabb sztereotípiákat veszi végig a férfiak kapcsán, és hát ismerve a feleségét titokban rögzítő, agresszív és nagyképű (igen, ezek a vélemény és a tényállítás határán egyensúlyozó jelzők) politikust, nagyjából passzolnak is rá.

Ezt is ajánljuk a témában

„Komplex lennék és cool, ha férfi lennék.”

Én leszek a félelmet nem ismerő vezető, az alfa típus.”

„Amikor mindenki hisz neked, az milyen már?”

„Minden jó, ha rossz vagy.”

Talán véletlen, talán nem, ám egy biztos: akik kicsit beleszédültek az Órbán-fóbiába, és a Hont András által szimplán selyemmajomként aposztrofált slim fit macsótól várják a megmentést, a jelek szerint mindent is elnéznek neki.

Jól bírják, ha magának is ellentmond,

ahogy azt is, hogy önszerető influenszerként illegeti magát a nyilvánosság különböző fórumain, válogatás nélkül sértegetve újságírókat, politikusokat, és bizony a nőkkel sem bánik kesztyűs kézzel.

Íme tehát Magyar Péter, a „férfi”. Egészségünkre!

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 328 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2024. augusztus 03. 18:22
Kérdés: m.p, "A FÉRFII"-E avagy "A KAN"?
Akitlosz
2024. augusztus 03. 14:14
"Ezt nem láttuk jönni:" Szemüveget kellene cserélniük, annyi mindent nem látnak jönni. Ekkora vakegérség már balesetveszélyes.
gekk
2024. augusztus 02. 22:48
Ciklonlka, látszik nem zavar, hogy a valóság nem ez. Persze orbitcsicskaként kötelezö felszopnod a gazdád, de ez már akkor is szánalmas.
Cyklon
2024. augusztus 02. 21:23
Milyen lelkiismerete lehet annak, aki verte a feleségét, bekiáltott a templomba mise közbe, hazugságokkal hivatkozik a gyerekeire, lerészegedik, perverz módjára tini lányokat molesztál, eltulajdonítja más ember vagyontárgyát, pofonokat osztogat, fenyegetőzik? Semmilyen.Ez nem ember, ez állat. Patkány Péter.Jobb időkben az ilyeneket lecsukták.De most szabadon közöttünk járnak.Sőt még az aljas brüsszeli liberális fekália banda is a soraiba emeli, ahova illik, azt az antifa olasz nőt is aki Budapest utcáin békés járókelőket támadott meg és vert félholtra. Ahogy a paraszt ember a veteményét gyommentesíti, úgy a társadalomra is ráférne egy tisztogatás, amely előbb-utóbb be fog következni mihelyt a többségben levő becsületes embereknek elfogy a türelmük és elemi erővel elsöprik a társadalom selejtjeit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!