Ukrajnából működtetett online csalásokat elkövető bűnszervezetet számolt fel a rendőrség

2024. június 06. 16:10

A nyomozók eddig harminc magyar sértettet azonosítottak, a károkozás pedig meghaladja a 360 millió forintot.

2024. június 06. 16:10

Nyitókép: Igor Stevanovic/AFP

Az ukrán és a magyar rendőrök együttműködésével sikerült felszámolni egy Ukrajnából irányított, magyar embereket célzó online csalásokra szakosodott callcenter-hálózatot – jelentették be csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Jeney Áron, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) igazgatója elmondta, hogy a rendőrség és a pénzintézetek közös célként határozták meg az online csalások visszaszorítását.

Ehhez a rendőrség használja, illetve építi nemzetközi kapcsolatait, mivel a kibertérben elkövetett bűncselekmények nem ismernek határokat 

– emelte ki az igazgató.

Jeney Áron közölte, hogy a Magyarországon végzett nyomozások közül volt egy olyan, amely ukrán elkövetői körre mutatott, ezért még márciusban felvették a kapcsolatot az ukrán rendőrséggel, június 3-án pedig végre is hajtottak egy akciót az elkövetők ellen.

Két callcentert számoltak fel, ezekből Magyarországra irányultak a hívások, és a sértettek is valamennyien magyar állampolgárok voltak: 

eddig 30 magyar sértettet azonosítottak, 360 millió forint kárt okoztak nekik az elkövetők. 

A sértettek köre azonban bővül, és bíznak benne, hogy a gyanúsítottak köre is nagyobb lesz – ismertette a részleteket az igazgató.

Hozzátette, hogy a szervezetet egy 29 éves férfi irányította két társával, 41 embert fogtak el és 19-et tartóztattak le, valamint lefoglaltak több mint 20 millió forint értékű valutát és 12 nagy értékű gépjárművet.

A callcentereket működés közben számolták fel, a hívások folyamatban voltak az akció alatt is – jegyezte meg Jeney Áron.

Az igazgató elmondta azt is, hogy az NNI munkatársai tanácsadóként jelen voltak minden helyszínen, és folyamatos adatcserével biztosították a műveletet.

Bátai László, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztályának megbízott vezetője arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány óta nemcsak az élet változott meg, hanem a bűncselekményeknél is új elkövetési módok jelentek meg.

A rendőrség „hadat üzent”, hogy visszaszorítsa, megakadályozza és felszámolja az online térben elkövetett bűncselekményeket, ezért hozták létre a Mátrix projektet, valamint a Kiber 300 elnevezésű országos lefedettségű nyomozócsoportot – számolt be az intézkedésekről a vezető.

Bátai László közölte, hogy 2024 első öt hónapjában a csalások online módon elkövetése csökkent, ugyanakkor az online térben az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalások száma majdnem 40 százalékkal nőtt a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.

Az online elkövetett csalások idén év elejétől májusig 3,3 milliárd, az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalások pedig 4,7 milliárd forint kárt okoztak – tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy az online térben elkövetett bűncselekményeknek a legnagyobb kárt okozó elkövetési módszere a távoli asztali hozzáférést biztosító program telepítése az áldozat számítógépére, a leggyakoribb elkövetési mód pedig az adathalászat.

Felhívta a figyelmet arra, hogy nincs olyan pénzintézet és hatóság, amely arra kérné az embereket, hogy telepítsenek távoli asztali hozzáférést vagy adják meg felhasználói, banki adataikat, számlaszámukat.

Amennyiben valaki online csalás áldozatává válik, először értesítse a bankját, majd hívja a rendőrség 112-es segélyhívó számát.


 

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
goldie-2
2024. július 15. 14:36
Éppen pénteken próbálkoztak nálam, hogy nyertem 870e Ft-ot. Megkérdeztem elég-e megadnom a számlaszámomat, vagy mondjam a kártyámét is a CVC kóddal egyetemben? Erre lerakták. Így lettem szegényebb 870e-rel.
sersem
2024. június 06. 20:34
Ebből is 10%-ék ment a "Nagy Fiúnak "?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!