Ezzel a magyar közmondással nyűgözte le Sulyok Tamást a kínai elnök

2024. május 09. 18:47

A kínai államfő meghívta a magyar köztársasági elnököt Pekingbe.

2024. május 09. 18:47

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A Budai Vár Oroszlános udvarában ünnepélyes katonai ceremónia keretében fogadta Sulyok Tamás köztársasági elnök Hszi Csin-ping kínai államfőt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is.

A Sándor-palotában tartott plenáris találkozón Hszi Csin-ping kínai elnök kijelentette, hogy a két ország közötti együttműködés alapja a kölcsönös tisztelet és bizalom. A kínai elnök egy magyar közmondást is idézett, miszerint:

Bajban ismerszik meg az igaz barát.”

Sulyok Tamás ezzel kapcsolatban felidézte Magyarország alaptörvényét, amely kimondja: „Tiszteljük más népek szabadságát és kultúráját, együttműködésre törekszünk a világ összes nemzetével. Magyarország a keleti-nyugati együttműködésben nem veszélyt, hanem lehetőséget lát, ezért Magyarország továbbra is kész arra, hogy hidat képezzen Kelet és Nyugat között” – tette hozzá a magyar államfő.

Ezt is ajánljuk a témában

Magyarország stratégiai találkozási pont lehet Kelet és Nyugat között

Magyarország a keleti nyitás stratégiájával mélyítette a Kínával való gazdasági kapcsolatokat az elmúlt években, amik mostanra értek be: ezek a jelentős beruházások főként az elektromosjármű-iparra és zöldenergia-tároló rendszerekre fókuszáltak, segítve Magyarországot az európai elektromobilitás központjává válni. Hszi Csin-ping elnök látogatása tovább erősíti ezt az együttműködést, és azt jelzi, hogy Magyarország stratégiai találkozási pont lehet Kelet és Nyugat között.

A felek egyetértettek abban, hogy a jó politikai kapcsolatok és a kölcsönös bizalom erős és szilárd alapot biztosítottak és biztosítanak a gazdasági, kereskedelmi, befektetési és személyes kapcsolatok bővüléséhez. A gazdasági kapcsolatok erősödésének gyakorlati megvalósulása a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítése, és az, hogy hamarosan hét kínai nagyvárosba indul közvetlen légijárat Budapestről, továbbá Magyarország kezdeményezettje lett Kína vízummentességi programjának.

Ezt is ajánljuk a témában

A két ország között létrejött oktatási kapcsolatok eredményeként a 2022/2023-as őszi szemeszterben Kínából 2481 hallgató tanult Magyarországon, ami azt mutatja, hogy népszerűek a magyar egyetemek a kínai hallgatók körében. Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban működik Magyarországon, ahol Európában egyedülálló módon az oktatás magyar és kínai nyelven folyik.

Az öt legnagyobb magyar városban – Budapest, Szeged, Miskolc, Pécs, Debrecen – működik Konfuciusz Intézet.

Magyarország fontos lépéseket tett a zöld elektromos autóipari átállás területén, melynek további lendületet ad, hogy a kínai BYD, a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója az első európai autógyárát Szegeden hozza létre. A CATL 3000 milliárd forint (8,3 milliárd dollár) értékű debreceni befektetése Magyarország történetének eddigi legnagyobb zöldmezős beruházása.

Hszi Csin-ping megköszönte a rendkívül szívélyes fogadtatás és az őszinte baráti viszony megnyilvánulásait.

A kínai államfő sok sikert kívánt Magyarország soros EU-elnökségéhez, reményét fejezve ki a kapcsolatok mélyítése és a pragmatikus együttműködés előmozdítása iránt.

A hivatalos látogatás végén a kínai államfő meghívta a magyar köztársasági elnököt Pekingbe. A meghívást Sulyok Tamás elfogadta.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Velkovics Vilmos

Facebook

Idézőjel

Fejében Kína egy és oszthatatlan – nincs benne kétség, hogy Tajvannak is vissza kell térnie Kínába.

(MTI)

Összesen 253 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Welszibard
2024. május 12. 13:47
"Tiszteljük más népek szabadságát és kultúráját,..." Nem akarok ünneprontó lenni, de ez sajnos nem mondható el a kommunista, államkapitalista Kínáról, mely századok óta gyarmatosító, nagyhatalmi politikát folytat a szomszéd népekkel, hogy csak a két legfontosabb - fegyveresen megszállt és nyelvi-kulturális elnyomással sújtott - nemzetet említsem: Tibetet és az Ujgur köztársaságot. Ősi tibeti és ujgur városokban az utcai feliratok kínai nyelvűek, a tanárok kínaiak az iskolában, óvodákban, a tanítás, a hivatalos kommunikáció nyelve kínai. Az ősi tibeti és ujgur területekre államilag erőltetett kínai lakosok betelepítése folyik az erőszakos asszimiláció felgyorsítása céljából. A lázadókat kivégzik, illetve elzárt kényszermunka- és átnevelőtáborokba hurcolják. 2008-ban 150 tibeti szabadságharcost végeztek ki. Ukrajnának és Romániának van kitől erőszakos nemzetiségi asszimilációs politikát tanulnia, sajnos.
mreinstand-2
2024. május 10. 12:29
A kurva anyátok.
balbako_
2024. május 10. 08:57
Tiszteljük más népek szabadságát és kultúráját, együttműködésre törekszünk a világ összes nemzetével. Magyarország a keleti-nyugati együttműködésben nem veszélyt, hanem lehetőséget lát, ezért Magyarország továbbra is kész arra, hogy hidat képezzen Kelet és Nyugat között” Ez a magyar külpolitika lényege!
Hajnóczi Kristóf
2024. május 10. 08:22
Nagy a csend a Fudan körül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!