Ez ám a véletlen! Négyszázmilliót nyert a lottón a milliárdos piramisjáték főkolomposa, de hogy kerül a képbe Magyar Péter?

2024. május 31. 08:12

A sors (?) ezúttal nem büntetett, sőt.

2024. május 31. 08:12

Fotó: /NurPhoto/Balint Szentgallay

A Magyar Nemzet arról ír, hogy néhány hónappal az elfogása előtt még százmillióért vásárolt szelvényeket, majd megütötte a főnyereményt F. Attila, aki annak a milliárdos csalássorozatnak volt a fő haszonélvezője, ami miatt 

„Magyar Péter jobbkezét, S. Máriát is több év börtönre ítélte a bíróság.”

„2012 májusában egy alkalommal többekkel együtt százmillió forintért vett szelvényeket a skandináv lottón ügyfelem, aki készpénzben, egy táskában vitte be a pénzt az üzletbe, az egyik terminál fél napon keresztül nyomtatta a négy kartondoboznyi lottószelvényt” – ezt F. Attila ügyvédje nyilatkozta. A lap hangsúlyozza: 

ennek a milliárdos csalássorozatnak volt az egyik elkövetője Magyar Péter bizalmasa, S. Mária is. A nő egyébként nem más, mint Magyar jelenlegi élettársának az édesanyja.

Utána visszatérnek a védő nyilatkozatára: mint kiderült, a bűnöző egyik szelvénye telitalálatos volt és 411 milliót ért. Mint elmondta, védence többször is tízmilliókat invesztált a szerencsejátékba, és több alkalommal egyetlen találat hiányzott a főnyereményhez.

A lap emlékeztet: a piramisjáték szálai a 2010-es évekig és egy nagykátai ikerpárig vezetnek. F. Attila és testvére, illetve 

az általuk létrehozott, S. Máriát is a soraikban tudó banda megszámlálhatatlan embert vert át, köztük ismert embereket és alvilági figurákat is. 

Az ikerpár által irányított szervezet közel nyolcmilliárd forintot szedett össze jó befektetést ígérve, de a feltételezhetően külföldre került pénzből alig került elő valami – rögzítik a tényt.

Az ügyben 2018-ban született jogerős döntés: a csalási botrány kiagyalóját tizenegy évre ítélték, F. Attila jelenleg is fegyházban van, ám hamarosan szabadulhat a rácsok mögül. Mint kiderült, 

Magyar Péter bizalmasa már egy ideje szabadlábon van, de korábban ő is több évet ült börtönben, 

miután négy évre ítélték többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen, társtettesként elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt.

S. Mária a jogerős ítélet szerint összesen 350 millió forintos kárt okozott, 

írják, ráadásul a nő azután is folytatta az ügyleteket és verte át az áldozatokat, hogy F. Attilát 2012-ben letartóztatták, és akivel addig szoros kapcsolatban állt.

Békemenet After Kibeszélő június elsején 18 órakor a Scruton V.P.-ben! Hallgassa meg Ön is a Mandiner All Stars beszélgetését, mely során Bayer Zsolt, Mráz Ágoston Sámuel és Horváth József elemzi a Békemenet történéseit a Mandiner munkatársaival, Kacsoh Dániellel és Pócza Istvánnal. Regisztráljon most az alábbi linken.


 

 

Összesen 164 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orokkuruc-2
2024. június 01. 01:08
barbax 2024. május 31. 10:53 A lényeg. Bemegyek egy táska pénzzel egy lottózóba. 100 milát szeretnék feltenni. ... Minek kellene feltenni? Meg kell keresni egy nyertest és megvenni tőle a szelvényt. Pénzmosás egyszerű módja.
atti64
2024. május 31. 12:40
PATKÁNYNAK PATKÁNYPÁRT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
orokkuruc-2
2024. május 31. 12:30
Lásd Hadházi László: Hogyan nyertünk a brigáddal lottó négyest? c. opusza.
Conduct
2024. május 31. 12:21
Terry Blacket mikor ássa ki a Rogáni gépezet a lejáratáshoz?Én tuti Magyarra szavazok.Ha ennyire félnek tőle tudhat valamit.Nagyon szívesen látnám vádemelés alatt ezeket a mocskokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!