Elárulták a szakértők, miért drágulnak a digitális szolgáltatások

2024. május 23. 11:19

Bizonyos multicégek annak ellenére is a múltbéli áremelkedéseket veszik alapul, hogy időközben már mérséklődött az infláció.

2024. május 23. 11:19
null

Nyitókép: Facebook

Miközben áprilisban az élelmiszer-infláció mindössze 1 százalékos volt, a szolgáltatások még mindig közel két számjegyű mértékben emelkedtek – olvasható a Világgazdaság cikkében. Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint hiába a múlté a 10 százalék fölötti átlagos drágulás, a visszatekintő átárazásban 

pont ezt a korábbi magas inflációt veszik alapul a cégek. 

A fő probléma az, hogy a jelenség eddig csak a pénzügyi szektorban volt jellemző, de az utóbbi időben máshol is felütötte a fejét. 

Bankok, biztosítók, telekommunikációs vállalatok

„Az általános szerződési feltételek alapján viszonylag egyértelműen beazonosítható kör: 

a bankok, biztosítók és a telekommunikációs vállalatokra jellemző leginkább ez a gyakorlat” 

– ezt már Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője nyilatkozta a portálnak. A szakértő szerint mindezt következmények nélkül megtehetik, hiszen olyan piacokról van szó, ahol nincsen transzparencia, nincsen érdemi verseny. Erre az egyetlen megoldás szerinte az lenne, 

ha a fogyasztók tudatosabbá válnának, és szolgáltatók is váltanának, ha szükségesnek látják. 

Ezzel erősödne a verseny a piaci szereplők között, és akkor talán észbe kapnának a szolgáltatók is. „A bankokat már rátolták, hogy legyenek olyan termékeik, mint az alapszámla, ami összehasonlítható, ennek ellenére az emberek nem mozdulnak. Az alapprobléma, hogy nincsen pénzügyi tudatosság” – magyarázta az ING Bank elemzője, aki szerint egy erős Gazdasági Versenyhivatalra is szükség lenne, aki odafigyel arra, hogy van-e összejátszás a piacon.

 

Összesen 119 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Janika50
2024. május 24. 06:59
Jó sok rizsát szórtak itt szét. Miért drágult ez is? Mert haladóék főhaladói már jó másfél évtizede megjósolták nekünk és a jóslataik köztudottan kőbe vésettnek számitanak, mint a 10 parancsolat. És ezt minden vállalkozásnak kötelező betartani a legkisebb szatócs üzletig. Mert ha nem, azonnal kinyirják. Korábban voltak un akciók, árleszálittásnak nevezett förmedvények, mára eltünt a fogamakból az ilyen. És örvendeznünk kellene, hogy csak 10eFt az áremelkedés, nem 30-40e. Hurrrráááá!!!! Éljen a szabaddság, demokrácia, Ukráiiííínehoholisztánújkazária, na meg Juúúúúrop!
robogo72
2024. május 23. 16:55 Szerkesztve
"Ezzel erősödne a verseny a piaci szereplők között, és akkor talán észbe kapnának a szolgáltatók is." Nincs verseny, konszenzus van. Így érhető el biztonságosan a jól megszokott gigaprofit...
Mindenhova
2024. május 23. 14:45
Azért drágulnak, mert egyrészt megtehetik, hiszen az emberek kifizetik, másrészt mert nem létezik valódi verseny.
bazilka
2024. május 23. 14:30
a felsorolt állami szolgáltatók fele állami tulajdonban van, szóval itt nem kéne multizni az merült fel bennem, hogy nem azért emelnek-e nagyot, mert tavaly "nem lehetett", és ezért veszteségesek voltak, hát a hiányzó részt megemelik idén?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!