„Aki nem akar meghalni Ukrajnáért, az pocsék ember!” – Menczer Tamás reagált Gyurcsány szavaira

2024. május 07. 20:17

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója Magyar Péterhez hasonlította a DK elnökét.

2024. május 07. 20:17
null

Nyitókép: Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala 

„Gyurcsány Ferenc szerint »aki nem akar meghalni Ukrajnáért, az pocsék ember«, ez az ő háborúpárti álláspontja, ha lehetősége lenne, újra tönkretenné az országot” – mondta Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalára kedden feltöltött videóban. Gyurcsány Ferencnek, a DK elnökének azon kijelentésére, hogy a Fidesz vezetői nem mernek találkozni a választókkal, Menczer Tamás úgy reagált,

Gyurcsány Ferenc Magyar Péterhez hasonlóan nem az igazmondásáról híres, most is marhaságokat és hazugságokat beszélt”.   

Hangsúlyozta: 2006. október 23-án éppen Gyurcsány Ferenc volt az, aki „rendőrsorfal és kordonok mögé bújt, és a teljes magyar nemzetet kizárta a megemlékezésből”. Az öszödi beszédből már mindenki tudta – tette hozzá -, hogy „hazudott reggel, délben és este” és tönkretette az országot. Szavai szerint „Gyurcsány Ferenc nem az igazmondásáról híres, ellenben arról igen, hogy az országot már egyszer tönkretette, 

újra tönkretenné, egy háborúpárti politikus, ez most a legnagyobb baj”. 

Menczer Tamás videójában arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc „továbbra is mozgatja a szálakat és ahogyan Márki-Zay Péternél, ugyanúgy van a helyzet most is”. A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója úgy fogalmazott: „Az összeborulás a baloldalon még mindig megvan, bármilyen körtáncot járnak egymás körül és egymás mellett, mert a külföldi finanszírozók ezt várják el.”

(MTI)

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 204 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hangillat
2024. május 09. 09:05
"s marhaságokat és hazugságokat beszélt”. Gyurcsány marhakonzervatív.
szabadabb
2024. május 09. 00:20 Szerkesztve
Nem ez a patkány mondta hogy: " Merjünk kicsik lenni! " -??? ?? Ezt most elsüthetné az Ukránoknak is! :D a fletó a kicsi arcával... Röhej hogy komolyan veszi magát...
konyvtaros-0
2024. május 08. 23:22
Mert egyebkent az osszes dk s katonakoru jelentkezett mar onkentesnek ukrajnaban?
Lajoss
2024. május 08. 21:15
Moszkvában ugass a békéėrt,te,szarházi propagandista! 🤮🤮🤮
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!