Miniszterek, diplomatafeleségek, jótékonysági estek: a nagykövet nem tud hibázni

2024. november 05. 12:00

A Dorina Dobor-márka végigkísérte a szingapúri Magyar Hónap szinte minden kiemelkedő eseményét.

2024. november 05. 12:00

Szigorú szertartásrend szerint működik a diplomácia, ahol minden mozzanatnak jelentősége van: a helyszínnek, a felek pozíciójának, a gondosan fogalmazott nyilatkozatoknak és persze a ruháknak is – a legtöbben ember fejében ez a kép él a külügyminiszterekről, nagykövetekről, attasékról. A valóság azonban kevésbé konzervatív, számos területen – legyen szó rendezvényekről, öltözködésről és így tovább – ugyanis nem kizárólag a protokoll a mérvadó, hanem a személy. A kiemelten fontos országban Szingapúrban (Ázsia pénzügyi szívének is nevezik) szolgáló Pach Juditra minden bizonnyal igaz ez: maga dönt arról, mikor mit visel.

A magyar tervező most testközelből figyelheti, miként debütálnak, szerepelnek ruhái Pach Judit különböző megjelenésein – ugyanis a nagykövet felkérésére a szingapúri Magyar Hónap vendége, kreációi több eseményen bemutatkoznak.

Dobor Dorina tapasztalatai szerint egyébként a diplomaták már nem egyes eseményekre készíttetnek kreációkat (például egy kiemelt fogadásra nagyestélyit), hanem „sokoldalú munkaruhákat” varratnak, amelyek különféle eseményeken egyaránt bevethetők. Jó példa erre egy fehér, ujjatlan darab, amit a magyar vásáron a Pach Judit egy csatos-bőrdíszes övkiegészítővel viselt, míg ugyanez a darab – teljesen más hatást keltve – egy társasági rendezvényen blézerrel együtt lépett színre.

Tervezői szemmel egyébként a nagykövet ízlése kifogástalan, biztos szemmel választ ruhát bármilyen eseményre stylistsegítsége nélkül, előszeretettel dönt letisztult eleganciájú darabok mellett – a miniszteri kitüntetésátadón például egy zárt nyakú, hosszúujjú kreációt favorizált. (Lantos Csaba egyrészt a Szingapúri Nemzetközi Energiahéten, másrészt a Magyar Hónapon vett részt, és az október 23-ai nemzeti ünnep alkalmából állami kitüntetést adományozott négy személynek, akik kiemelkedő módon képviselik hazánkat a távol-keleti szigetországban.)

A Dorina Dobor-ruhák legfontosabb fellépése – a márka hagyományaihoz híven – egy jótékonysági/figyelemfelhívó estlesz, ahol a Mellrákellenes Alapítvány egy elgondolkodtató „fánk-performance-szal” hívja fel a figyelmet a gyilkos kór elleni küzdelem fontosságára. Ezt követi a magyar tervező divatshowja, ahol számos, erre az alkalomra megálmodott kreáció vonul a kifutón a nagykövet és diplomatafeleségek előtt. (Emlékeztetőül: Dobor Dorina mindig szívvel-lélekkel támogatta a jó ügyeket, a Covid-árvákat segítő Regőczi Alapítvány javára háromszor szervezett divatbemutatóval egybekötött jótékonysági estet.)

Biztonság és tisztaság mindenek felett

Szingapúr a világ egyik legbiztonságosabb országa – ebben minden, turistáknak szóló értkelés egyetért (a konzuli szolgálatok információs-füzeteitől a Forbes Advisorlegfrissebb kutatásáig). A biztonság pedig nemcsak a bűncselekmények teljes hiányát jelenti, hanem az utcai higiéniát is. Az, hogy közterületen nem lehet rágózni, ismert, ahogy az is, miszerint az utcai szemetelést keményen megtorolja a rendőrség. Ám a jelek szerint a „jövő mocskának” is elejét akarják venni a szigetországban. Erre csak egyetlen példa: a galambok etetésének büntetései tétele 10 ezer szingapúri dollár (hozzávetőleg: 2,83 millió forint).


 

 

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lepenyleso
2024. november 05. 12:31
Ez miez? Reklám?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!