A Magyar Péter felé kacsintgató Tordai Bence kiállt a fegyverszállítások mellett

2024. október 01. 16:56

A volt párbeszédes politikus a Tisza Párt tüntetésére is elmegy majd.

2024. október 01. 16:56
null

Nyitókép: saját montázs

Nyíltan kiállt a fegyverszállítások mellett Tordai Bence parlamenti felszólalásában. A Párbeszédből azóta már kilépő – de parlamenti frakcióvezetőként maradó – politikus úgy fogalmazott a kormány irányába:

„Önök azok kizárólag, akik tüske a köröm alatt, meg bot a küllők között, meg homokszem a gépezetben és próbálják az egységes kiállást, Ukrajna támogatását ott akadályozni, ahol tudják, annak érdekében, hogy kiszolgálhassák Putyin gazdájukat. Ez ’56 örököseként végtelenül szégyenteljes magatartás, ezzel hoztak szégyent a saját fejükre, Magyarországra és a közös történelmi örökségünkre.”

Majd így folytatta: „...amit mondtam az elmúlt két és fél évben folyamatosan, akkor lettünk volna tisztességesek, 

hogyha odaállunk teljes mellszélességgel, utcai harcosként ugye Ukrajna mellé, és igen, például a fegyverszállításokat sem akadályozzuk.” 

Tordai szerint egyedül „Putyin háborúpárti ebben a történetben”, és szerinte a háborús agresszor pártja a Fidesz.

Ezt is ajánljuk a témában

Tordai is elmegy Magyar Péter tüntetésére

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter szombati tüntetésén több másik ellenzéki szereplő is ott lesz majd, ki fellépőként, ki csak résztvevőként. 

Úgy tűnik utóbbiak sorát fogja bővíteni Tordai Bence is, 

aki közösségi oldalán biztosította támogatásáról Magyar Pétert. „Kint leszek, mert szövetségesként tekintek mindenkire, aki a NER lebontásán dolgozik” – írta a politikus. 

Tordai szerint ugyanis Magyar az, aki képes megszólítani a Fideszből kiábrándult szavazókat és a bizonytalanokat is, ugyanakkor megjegyezte, hogy „Magyar Péter se nem zöld, se nem baloldali; sok dologban különbözik az ízlésünk és valószínűleg a párkapcsolati viselkedéskultúránk is. Soha nem leszünk egy politikai pártban, az biztos. És az is biztos, hogy Magyar Péter nem a messiás, mert a politikában nincsenek messiások”.

Tordai már többször „dörgölőzött” Magyar Péterhez

Azonban nem ez az első eset, hogy Tordai Magyar Péter mellé áll. Egy korábbi – Magyar Hangnak adott  – interjúban  úgy fogalmazott: 

Meg kell süvegelni Magyar Péter és a Tisza Párt teljesítményét, ilyet a modern magyar politikatörténetben még nem láttunk.

Egy másik – telexes – videóban pedig a következőket mondta: „Drukkolok Magyar Péteréknek is, hogy tudjanak találni és felépíteni embereket, különösen a vidéki Magyarországon.”

Összesen 117 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madre79
2024. október 01. 19:04
..és lebontotta már az engedély nélküli házat?
Szerintem
2024. október 01. 18:58 Szerkesztve
Ezt a félállatot is ugyanazok szavazták be, ahogy Gyurcsányt és társait is a moslékkal, akik a tiszafostosért rajonganak. Jó érzékük van hozzá felismerni, hogy ezek ugyanazok, csereszabatosan azonosak egymással.
sozlib_abschaum
2024. október 01. 18:54
Már azt hittem, hogy ez a két elmebeteg már kint harcol ugledárban de ez a két faszkalap még ehhez is gyáva.
sexykitty-5000101
2024. október 01. 18:45
🍓 ️ ­­É­­­r­­­t­­­é­­­k­­­e­­­l­­­d­­ ­­a­­­ ­­s­­­z­e­x­i­­­ ­­­p­­u­n­­c­i­m­a­t­­­ 👉 𝐖­𝐖­𝐖­­.­­𝐗­­𝟏­𝟖­­.­𝐅­𝐔­𝐍
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!