„Ez a győzelem még a Marsról is látszik” – újraválasztott polgármester a Mandinernek

2024. június 22. 06:28

Komló kormánypárti polgármesterének az elmúlt öt évben a baloldali többségű képviselő-testülettel szemben kellett vezetnie a várost. A mostani választás után fordult a kocka. Minek köszönhető, hogy a komlóiak megvonták a bizalmat a baloldaltól és soha nem látott felhatalmazást adtak a jobboldalnak? Polics József polgármestert kérdeztük.

2024. június 22. 06:28
Polics József
Vizvári Soma

Több mint ezer szavazattal kapott többet Komló Fidesz-KDNP-s polgármestere a most megrendezett helyhatósági választásokon, mint öt évvel ezelőtt. Polics József ezúttal a voksok majdnem hatvan százalékát megszerezte, míg 2019-ben épphogy sikerült megvédenie polgármesteri székét a baloldali jelölttel szemben a maga 50,19 százalékával. Akkor mindössze harminckét szavazattal előzte meg vetélytársát, miközben a kormánypártok elvesztették többségüket a képviselő testületben, a megszerezhető nyolc egyéni választókörzetből ugyanis a baloldali pártok támogatását élvező Komló Összeköt Egyesület (KÖT) hetet nyert meg.

Ezt is ajánljuk a témában

Idén viszont teljesen fordítva történt, 

a Fidesz-KDNP jelöltjei szereztek meg nyolcból hét egyéni választókerületet, azon kívül, hogy a polgármester nagy mértékben tudta növelni szavazótáborát.

„Azóta azt mondogatom, hogy ez a győzelem még a Marsról is látszik. Ilyen jó eredményt még soha nem értünk el” – értékelte a Fidesz-KDNP győzelmét Polics József a Mandinernek nyilatkozva.

Komló polgármestere elárulta, azért is örül, hogy végre vége a kisebbségi városvezetésnek, mert a baloldali testületi többség miatt állandóan „cicaharcokkal” kellett foglakozni.

Azzal indult a ciklus, hogy megemelték a képviselői fizetéseket és minden hatáskört elvettek tőlem, amit csak tudtak. Még azt is megtették, hogy a Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás éléről leváltattak és a saját emberüket rakták be helyettem. Huszonegy település a tagja a társulásnak és az elnök mindig Komló polgármestere volt egészen addig” 

– mesélte Polics.

A polgármester azt azért hozzátette, szerencsére a költségvetést mindig megszavazták és rendszerint sikerült meggyőznie a KÖT frakciójából két-három képviselőt, hogy a nagyberuházások megvalósulhassanak.

Hét domb, hét játszótér!

„Még ilyen nehéz körülmények között is, hogy kisebbségben voltunk a testületben, a kormányzati támogatásoknak köszönhetően rengeteg beruházás valósult meg a városban” – jegyezte meg Polics.

Még a KÖT színeiben induló Barbarics Ildikó is arra építette fel a kampányát, hogy elismerte, sok fontos beruházás valósult meg Komlón Polics alatt, 

de azt is hozzátette, hogy a városlakók élete mégsem lett komfortosabb. Példaként kiemelte a járdák, lépcsők állapotát, és hogy nincs minden városrészben játszótér.

A polgármester erre úgy reagált, „2010-ben minden keresztmetszetre, ami egy normális város működéséhez szükséges, megcsináltuk a programunkat a zöldfelület-gazdálkodáson, a közvilágításon át a lépcső-, járda-, út-, játszótér-felújítási programokon keresztül a parkolóépítésig. Ez ami mind feszítő probléma volt a városban. Tizennégy év alatt az ezerhez közelítő parkolót építettünk, soha ekkora mennyiségű utat, járdát és csapadékvíz-elvezető rendszert nem újítottak fel Komlón, mint ez idő alatt.”

A polgármester külön kitért a játszóterekre. Mint mondta, amikor az előző rendszerben megépült a város, a bányászok a legtöbb esetben a lakótelepek mögött játszótereket is felhúztak, viszont ezek a mai, EU-s előírásoknak már nem feleltek meg, így a kormányhivatal bontásra ítélte őket. Policsék viszont elindították egy programot, melynek lényege, hogy a végén a Rómához hasonlóan hét dombra épült város mindegyik magaslatán legyen az uniós szabványoknak megfelelő játszótér. Polics elmondása szerint a hétből már négy dombon ez meg is valósult.

Lerázni a régi rozsdát

A Mecsek lankái közt megbúvó Komló talán az ország egyik legszebb fekvésű települése, sokáig mégis inkább arról volt híres, hogy a rendszerváltás után az egykor virágzó bányászat megszűnt, ezután pedig drasztikus mértékben megnőtt a munkanélküliség a városban.

Polics József elmondta, úgy véli, a város arculatát nem szabad kizárólag az egykorvolt virágzó bányászatra, főleg nem annak megszűnésére felépíteni. Ezért is igyekszik olyan fejlesztéseket Komlóra hozni, amelyek segítenek az új imázs felépítésében, hogy – ahogy Polics fogalmaz – „lerázhassa magáról a város a régi rozsdát.”

Példaként megemlíttte a Komlóverzumot, amely mintegy egymilliárd forintos állami támogatásból valósult meg nemrég. Az évmilliók múzeumaként emlegetett Komlóverzumban több kiállítótérben látható a Mecsek és környezetének élővilága, földrajzi sajátosságai, átívelve földtörténeti korokon.

Komlóverzum (Komló)
Az évmilliók múzeuma, azaz: a Komlóverzum (Forrás: Bama/Löffler Péter)

Polics József a Komlóverzumon kívül még három nagyobb beruházást emelt ki az elmúlt öt évből: felépítették a Kaptár Művelődési Központot; megépült a bétai elkerülő út, hogy a belvárosban lakóknak ne kelljen végigvezetniük az egész városon; és befejeződött a kisbattyáni összekötő út felújítása.

„Ez a négy beruházás 3,8 milliárd forintos kormányzati támogatással valósult meg, úgy, hogy Komló város önkormányzatának 23 millió forint önrészt kellett hozzátennie” – összegzett Polics.

„Baloldali szavazók nélkül nem tudtam volna nyerni”

Polics József kihívójának, Barbarics Ildikónak egy másik kritikája az volt a városvezetéssel szemben, hogy nagy az elvándorlás.

Baranya amúgy is az egyik legelszigeteltebb vármegye, Komló pedig a megyeszékhelytől, Pécstől is nagyjából harminc perces távolságban van autóval, a bányászat megszűnésével pedig valóban sokkal nehezebb lett a munkanélküliség orvoslása a városban. Megkérdeztük a polgármestert, hogyan veszik fel a küzdelmet ezekkel a problémákkal.

Kaptár Művelődési Központ (Komló)
A komlói Kaptár Művelődési Központ átadó ünnepsége (Forrás: Bama/Löffler Péter)

„Van munkahelyteremtő és munkahelymegőrző önkormányzati rendelet, ami baloldal idejében nem volt. Van otthonteremtési rendelet, ami baloldal idejében nem volt. Én hallgatói ösztöndíjnak hívom, de a szakmunkásképzés is beletartozik egy másik programunkba. Közel hatszáz önkormányzati lakásunk van, ezeknek egy része szakembereknek van fenntartva, pontosan azért, hogy jól képzett munkaerőt hozzunk ide és telepítsünk le” – sorolta a polgármester.

Kérdésünkre, hogy mindez mire volt elég, elmondta:

2010-ben 27 százalékos munkanélküliséggel vettem át a várost, 3,3 milliárdos adósságállománnyal. Ma 7,6 százalékos a munkanélküliség és 160 millió forint a beruházásokhoz kapcsolódó hitelállományunk. A 2010-es adóbevételünk 700 millió volt, tavaly közel másfél milliárd úgy, hogy 2012 óta nem emeltünk semmilyen adót, ami azt jelenti, hogy megerősödtek a vállalkozások,  fölszívtak sok munkanélkülit, és ez a kormányzati és önkormányzati támogatásoknak köszönhető. 

Nagyon sok kis és középvállalkozás telepedett meg Komlón és ezt a helyiek is látják és elismerik. Én baloldali szavazók nélkül soha nem nyernék Komlón. Ötezerkétszáz szavazatot kaptam most, ami azt jelenti, hogy a város baloldali lakói is értékelik a munkámat.”

 

 

Összesen 119 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Patika
2024. június 22. 10:46
Ez a nagybandó arcú szellő pista hasonmást nem a vihar verte, csak szellő fújta be a székébe.
Kétes
2024. június 22. 09:13
Hajrá! Bagati!
Kamcsatka5
2024. június 22. 08:52
Lankadnak a Fuggerék szarosgyurijai de lehet, de lehet csak a küldetéses szaporítóanyagokból van elegük az embereknek!
llnnhegyi
2024. június 22. 08:32
Hajrá Komló! Hajrá Polics! Hajrá Fidesz!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!