Erdei Krisztián, pécsi képviselet-vezető korábban a portálnak arról is nyilatkozott, hogy a Király utcai épület felújítása mellett a Mária utcai telken kollégium épül, amelyben a tehetséges diákok számára biztosítunk férőhelyeket. Az intézmény hivatalos oldalán a fejlesztés kapcsán arról is írtak, a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány célja, hogy ingyenes tehetséggondozási programjait minél több fiatal számára elérhetővé tegye, ezért fokozatosan bővíti tevékenységét a legfontosabb egyetemi városokban, így Pécsett is.
A felújítást követően az ingatlant oktatási-tehetséggondozási központként és mintegy 150 fiatalnak helyet adó, bentlakásos diákszállásként működik majd.
Az említett funkciók mellett
a helyi kulturális életet még pezsgőbbé varázsoló, a pécsiek számára is nyitott eseményeket, például könyvbemutatókat, kerekasztal-beszélgetéseket, konferenciákat tervez az MCC rendezni majd az épületben, tovább erősítve ezzel Pécs regionális szerepét.
– tekintettek előre.