Évezredeken át világos volt ember és állat viszonya.
Nyitókép: Getty Images
„Évezredeken át világos volt ember és állat viszonya. Az ember mint az egyetlen tudattal és lélekkel rendelkező lény, a világot értő és alakítani képes erő, maga alá rendelte az állatvilágot. Tisztelettel bánt a természettel, nem pusztította esztelenül – már csak a saját érdekében sem –, de soha, egyetlen pillanatig sem gondolta, hogy az állat egyenrangú volna vele.
Honfoglaló harcos őseink megbecsülték a lovukat, mert egy-egy csatában az életük múlt rajta, az igazán nagy vezérekkel együtt el is hantolták őket, de fordítva persze sosem történhetett meg; egy elhullott ló miatt nem csapták agyon a gazdáját, hogy melléje temessék. A földműves vigyázott a tehenére, kecskéire, baromfijára, mert az élelmet, a családja számára a táplálékot jelentette. És nem sajnálta levágni a disznót, tyúkot, libát, még ha akár tojás kora óta ismerte is, mert pontosan tudta, hogy annak az állatnak az a rendeltetése, az a helye a természet jól megkonstruált világában, hogy az embert segítse.
Ha a farkas, medve bejött a faluba, és veszélyt jelentett az ottaniakra, akkor a lakosok lelkifurdalás nélkül kilőtték, és ez így volt helyes. Ahogyan mi is molycsapdával védekezünk a kamrában, a lakásban tanyát verő hangyát, poloskát, svábbogarat kiirtjuk.
A modern korban, amikor az ember jódolgában nem tud mit csinálni, és saját identitását sem képes már meghatározni, másokkal is így van; felcseréli a feladatokat, az értékeket, összekeveri a jót a rosszal, tévesen értelmezi a teremtett világ védelmét, és benne az ember helyét.
Újabban a gazdaságilag fejlett országokban a gyermekek születési számának csökkenésével párhuzamosan nőni kezdett a kutyák »társadalmi« szerepe. A svéd bútorboltban úgy grasszálnak, mintha maguk választanák ki a fekhelyüket; háti hordozókból lihegnek elő, cumisüvegből itatják őket megzakkant gazdáik. Dél-Koreában több kutyának való babakocsit adnak el, mint amit gyerekeknek készítettek. Idióták kiszámolják, mekkora egy gyerek szén-dioxid kibocsátása és ökológiai lábnyoma, miközben ezt kutyákra vetítve még sosem olvastam, pedig például Budapesten is több kutya él, mint kisgyerek.
Néhány napja Dabason szörnyű tragédia történt: egy fiatal nő a kutyáit sétáltatta a folyóparton, és az egyik eb a vízbe esett. A nő megpróbálta kimenteni, de belefulladt, holttestét búvárok találták meg. A kutyus viszont nem került elő, az erről beszámoló cikk, miután gyorsan napirendre tér a fiatal nő halála fölött, szívszorítóan így fejeződik be: »Az eltűnt kutyát azóta sem találták meg. A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat később azt írta erről: Sajnos azt kell feltételeznünk, hogy Dorka kutya is áldozata lett a balesetnek, amelyben a gazdája elhunyt. Egyeztetve a hozzátartozókkal (a kutya hozzátartozóival? Blökivel és Frakk-kal? UZs.) tesszük közzé az alábbi fotót, hátha a tragédia árnyékában valami csoda mégis történhetett«. Hogy jobban átélhessük a drámát, Dorkáról van is kép; az ember áldozatról értelemszerűen nincs, neki a nevét sem ismerjük.”
Az áprilisi országgyűlési választás után sincs megállás: sorra jönnek az időközi voksolások, amelyek megmutathatják, átrendeződtek-e az erőviszonyok. Lesz, ahol már eldőlt a meccs, máshol izgalmas csaták jöhetnek a közelgő időközi önkormányzati választásokon.
Most újra itt állunk, és a Dallasszal vagy az Agymenőkkel ellentétben a következő részt mi írhatjuk.
Sokszor nehéz eldönteni, hogy sírjunk vagy nevessünk.
„Az ember nem válogathat, ez van!” – fogalmazott a kormányfő.
A keresztény gondolkodás és az ókori bölcsesség tudja: a próbatétel nem hiba a rendszerben, hanem a lélek formálódásának egyetlen útja. Varga Mátyás Zsolt írása.
Már a baloldalon is kiverte a biztosítékot Magyar Péter személye, Gréczy szavai pedig tovább bővíthetik az elégedetlenek táborát.
Én csak annyit fűznék hozzá: madarat tolláról, embert barátjáról…
Medvegyev szerint ezt nagyon benézte Von der Leyen.
A jelenlegi ukrán viszonyok között még ennek sincs valódi következménye.
