A fideszes szavazókat birkázza és a miniszterelnök halálával viccelődik a pénteki tüntetést szervező VV Zsolti

2024. február 15. 22:23

VV Zsolti csapata szervezi a péntek délutáni kormányellenes politikai megmozdulást.

2024. február 15. 22:23

Zshow Time című YouTube-csatornáján jelentkezett VV Zsolti, aki egy több mint félórás videóban elemezte az elmúlt időszak belpolitikai történéseit, különös hangsúlyt fektetve Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit igazságügyi miniszter lemondására, melynek kapcsán a következőket mondta: 

Rögtön létre is jöttek azok a támogatói csoportok, akik az elnökasszonyt kérik vissza, mert ő egy hős, aki vállalta a felelősséget. 

Jó reggelt! Nem vállalta! Napokig kussban volt és amikor már nem volt más választása, amikor már ömlött be a fos, a Fidesz megmérte, és azt látták, hogy a saját szavazóik között a pedofilokat kicsit jobban utálják mint a melegeket, és úgy volt, hogy ez már a birkáknak is sok, a főni meg mondta nekik, hogy arra van az ajtó. És akkor Kati meg Juci ment” – fogalmazott az influenszer, majd ezt követően a miniszterelnökre utalva – eléggé egyértelmű áthallással – úgy fogalmazott: 

Van még négy-öt év egyébként szerintem, míg a koleszterin győzni fog, 

dehát úgy volt vele a főni, hogy azért nem gondolod, hogy ezt mégsem királyként fogom eltölteni, úgyhogy a csajoknak menniük kellett”.

„Jóval szexibb lett”

A youtuber azt is kifejtette, hogy Novák Katalinhoz és Varga Judithoz emberileg nem érzi, hogy bármi köze lenne, politikai értelemben pedig: „felokádok tőlük” – fogalmazott. Magyar Péterről és a Partizánban való megjelenéséről pedig a következőket mondta: 

Jóval szexibb lett azután, miután szétmentek a Judittal. 

Nekem nem jönnek be az ilyen korú faszik, de meg kell látni, hogy ez egy szemrevaló ember. Én tökre örülök azért, hogy van egy ilyen ember... Hasra eshetnénk amúgy Péter kitárulkozásától, azonban ő is teljes válszélességgel építette a szartornyot, ami most nyilván fosként ömlik a nyakukba” – fejtegette VV Zsolti.

Az említett részeket az alábbi videóban tekinthetik meg:

Nyitókép: YouTube

 

Összesen 409 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sale
2024. április 23. 07:00
Hát én inkább Zsoltikától védeném és az őt követő többi homikozós köcsög gyártó kisiparostól! Válaszul nekünk is lassan ki kellene menni egy kis köcsög tördelésre...
valaki-954
2024. február 22. 19:11
Kinek és miért fontos, hogy ez a suttyó paraszt miket hablatyol?
Sámson
2024. február 21. 08:21
A bicskei gyermekrontó igazgató buzi és pedofil is. Ahogyan VV Zsolti megrontója is valószínűleg egy buzi pedofil volt. Így most VV Zsolti is buzi lett. Ő nem érti a buzik es a pedofilok közötti kapcsolatot, mi értjük. A pszichológusok szerint nem minden homoszexuális nemi erőszak kiskorú áldozata lesz automatikusan homoszexuális később, csak a gyengébbek, a lelkileg labilisabbak. Ilyen volt Osváth Zsolti is. És Hodász Bandi is. Egyik megrontott gyerekből influenszer lett, a másikból pap. Érdekes az a társadalom, amelynek megrontott buzi gyerekek a tanítói, lelki támogatói.
survivor
2024. február 20. 18:37
A buzi pedó...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!