Ez nem játék, hanem a hazánk!

Nyugodtnak és higgadtnak kell maradnunk, vissza kell utasítanunk a beavatkozási kísérleteket, és el kell mondanunk a véleményünket Ukrajna uniós csatlakozásáról.

Itt érdemes a leginkább csobbanni!
A figyelo.hu számolt be arról, a Balatoni Szövetség idén már huszadik alkalommal hirdette meg a Kék Hullám Zászló strandminősítést.
Ebben az évben hat balatoni strand kapott fődíjat, 29 ötcsillagos értékelést, 14 pedig négy csillagosat.
A lap ismertette, 2023-ban 43 strand vállalta, hogy a bejárás során szigorú szempontrendszer alapján vizsgálja meg őket a Szövetség által összeállított bizottság. Idén is egytől öt csillagig kaptak értékelést a nevezett strandok, ezzel is jelezve a fürdőhely szolgáltatásainak színvonalát, illetve választékát – derült ki a Szövetség közleményéből.
A közleményt azzal zárták, hogy idén a legmagasabb pontszámot Csopak Községi strandja kapta, mely 2021-ben is elvitte a fődíjat.
Nyitókép: Pixabay