A sunyi vidéki róka és a sörhab esete

„Voltaképpen az orbáni »mondjuk meg neki, hogy ő egy sunyi, szőrét hullató rossz vidéki róka, na, mondjuk meg neki« szöveg ugyanarra a pszichológiai alapszituációra épült, mint ami a tusványosi fellépésének körülményeit jellemezte. A parlamenti folyosón a falkaszellem kiváltotta jellegzetes regresszív viselkedésmód, vagyis a meghaladott fejlődési szakaszok tünetei váltak érzékelhetővé. Mindazt, ami ott történt, azt jellemzően a félénk (Orbán esetében nyugodtan mondjunk gyávát), ám a falkában felbátorodó kiskorú gyermek műveli, aki egyedül ugyanezt nem tenné meg, ahhoz persze erős benne a félsz, ám a társaktól körülvéve annál nagyobb lesz a szája, s még bíztatja, hergeli is a többieket, hogy csoportba verődve, a nyáj- vagy hordaösztöntől hajtva az egyedül maradt ellenében közösen, egymást gerjesztve lépjenek fel, hogy létrejöhessen a hatalom (omnipotencia) csábító és csiklandozó, boldog, felhőtlen és annyira, de annyira kívánt érzete.

Tulajdonképpen ugyanez történik Tusványoson is. Az összegyűlt tömeg nem kritikus tömeg, s nem a magyarországi mindennapos helyzeteket a saját bőrén (pénztárcáján, egészségén, egzisztenciális megfélemlítettségén, gyermekei oktatási helyzetén, félrevezetettségén, kihasználtságán, meglopottságán stb.) ismerő és megtapasztaló, azoktól maximálisan érintett tömegről van szó, hanem az »áhítatos tömeg«-ről, amelyet mitikus képzetek kötnek egybe.

A szónok itt nem kényszerül racionális-kognitív érvelésre, ezek a háttérbe szorulnak, s a rétornak itt elegendő szimbólumokban beszélni, szimbolikus üzeneteket eljuttatni a sokasághoz, amely épp sokaság jellegével az igazság megkérdőjelezhetetlen mércéjének tűnik, s ezzel a biztos és megrendíthetetlen tudattal tekint önmagára. Holott, ha ismernék és értenék az itt egybegyűltek a rendre meghivatkozott magyar kulturális hagyományból teszem azt Berzsenyit, akkor pontosan tudnák: »Nem sokaság, hanem / Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.«

A tömegben az egyéni viselkedés jelentősen módosul, s az elsajátított(nak vélt) kulturális mintázatok jelentősen elhalványulnak. Tusványoson a tömeg a politikus nyersanyaga, akit az érzelmek nyelvén kell megszólítani, az igen és nem, a fekete és fehér dichotomizált világával hatni rá, csábító vezényszavakkal, s a jövőre vonatkozó ködös és délibábos, levegőben lógó ígéretekkel, ahol messze nem az ígéret potenciális realitása vagy irrealitása az érdekes, hanem a közös mítoszba való beágyazottsága.”

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher