Meghalt Kállai Gábor nemzetközi sakknagymester

2021. december 31. 19:58

Sorsa öszefonódott Polgár Zsuzsával.

2021. december 31. 19:58
null

„Mérhetetlen fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy alapító kurátorunk, Kállai Gábor nemzetközi nagymester, FIDE Senior Trainer az év utolsó napján elhunyt” – írja Facebook-oldalán a Magyar Sakkozásért Alapítvány. Kállai Gábor 1959. február 21-én született Budapesten. Tizennégy éves korától kezdve minden percét a sakkozás töltötte ki. Szabó László és Forintos Győző nagymester tanítványának vallotta magát. Az alapítvány közlése szerint 1982-ben nemzetközi mesteri, 1995-ben nagymesteri címet szerzett. „Váratlan, korai távozásával a magyar sakktársadalom hatalmas veszteséget szenvedett,

Temetéséről később intézkednek, a Magyar Sakkozásért Alapítvány saját halottjának tekinti” – közölte az alapítvány.

Az Index hozzátette: Játékosként az 1970-es, 80-as évek MTK sikercsapatának volt tagja, csapatbajnoki arany- és ezüstérmek tulajdonosa. Játszott Svájcban és Franciaországban, mindkét országban csapatbajnoki címeket szerzett. Legnagyobb egyéni sikere a rapid világbajnokságon elért hetedik helye. Legmagasabb ÉLŐ pontszáma 2555 volt – írja róla az MTK Baráti Kör oldala. Volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya is 2001 és 2005 között. Csapata sakkolimpiai ezüstérmet szerzett. Sportvezetőként a Magyar Sakk Szövetség PR igazgatója volt, az MTK sakk szakosztályának elnöke.

Polgár Zsuzsa és Kállai Gábor

Amikor Kállai Gábor elkezdett a Meteorban sakkozni, egy hónappal később az edzésen megjelent egy különös, belső meggyőződést sugárzó, szakállas ember egy pici kislánnyal – derült ki a SakkMezőn megjelent 2020-as interjújából, írja az Index. A férfi elmondta, azon gondolkodik, hogy a 4 éves kislánya, aki már most hatványkitevős matematikai képleteket old meg, sakkozó legyen inkább vagy matematikus. Kétkedve fogadták, de azért egy mesterjelölt bácsi leült vele játszani.

A kislány nem érte el a sakkfigurákat, ezért fel kellett másznia az asztalra, úgy snelleztek.

Többször egymás után legyőzte a mesterjelöltjüket, írják. Ez a kislány nem más volt, mint Polgár Zsuzsa, akivel hamarosan összefonódott a sorsuk. Pár évvel később, amikor matematikus mérnökként a Műszaki Egyetemre járt, Polgár László ajánlatot tett: Forgács Gyulával együtt szerződjenek el edzőnek a Polgár család mellé, és mindennap biztosítsanak edzést Zsuzsinak. A meghozott döntése az egyetemi pályafutása végét, viszont a sakk pályafutása és a profi edzői élete kezdetét jelentette.

Hozzátette, hogy jól estek neki Polgár László visszaemlékező sorai: Meg szeretném mégis említeni, hogy amikor engem és Klárát börtönbe vagy elmegyógyintézetbe akartak zárni, a gyerekeket pedig állami gondozásba adni, akadt két sakkozó, akik kiálltak értünk: Forgács Gyula nemzetközi mester és Kállai Gábor nagymester.

Kép forrása: Facebook

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2022. január 01. 11:45
Matt. Köszönjük a Polgár lányok támogatását! Nyugodjon békében!
Gyzoltan
2022. január 01. 08:01
Felfoghatatlan felkészültség, felfoghatatlan tudás ment el... Kedélyes, froclizós, beszólásos, edző-parti közben hangzott el, olyan mester-mesterjelölt szinten, "...ha 1930-ban Aliechinnek ez jó volt, én is meghúzom..."
ami személyes
2021. december 31. 22:52
Semmi közöm a sakkhoz, de mindig élvezettel hallgattam a tv-ben. Hihetetlenül kedves és értelmes ember volt.
Senki Alfonz
2021. december 31. 22:32
A sokat emlegetett sakkolimpián zseniális taktikai húzással lettünk másodikok!!! Bármilyen menedzseroktatásban csúcselőadó, tanár lehetett volna! Kár fiatalon tett utolsó lépéséért, úgy látszik odafent is rendezni kell a működést!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!