Magyar Péter foghatja a fejét: ezért nem tudott növekedni a Tisza Párt népszerűsége

A szakértők szerint olyasmit igyekeztek vitorlájukba fogni, amiből nagyon nem jött össze a politikai haszonszerzés.

„Meggyőződésünk, hogy szeretetünk és hitünk ereje eljut hozzá” – írja a Kóbor Jánosért aggódó együttes.

Közös imára hívunk mindenkit Meckyért! – írja közösségi oldalán az Omega zenekar. Arra kérik az embereket, hogy november 20-án, szombaton este 10 és 11 óra között a lehető legtöbben gondoljanak Kóbor Jánosra, erőt és pozitív gondolatokat küldve neki.
„Meggyőződésünk, hogy szeretetünk és hitünk ereje eljut hozzá” – írja az együttes.

Ahogyan mi is megírtuk, Kóbor János múlt hét kedden lett rosszul, ezért felesége kórházba vitte, ahol koronavírus-fertőzés miatt bent is tartották. A Bors később arról számolt be, hogy a zenészt azóta átszállították a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára.
„Az okot, hogy miért vizsgálják most Jánost a másik kórházban, nem tudom, de annyi biztos: az állapota se jobb, se rosszabb” – nyilatkozott a Borsnak az Omega menedzsere, Trunkos András.
Kép: Ficsor Márton