Návai Anikó újságíró csak összeollózott máshol megjelent idézetekből egy anyagot a forrás említése nélkül és nem került sor arra az exkluzív interjúra közte és a színész között, mely a Nők Lapjában jelent meg. Elsőként a TheWrap.com számolt be az ügyről, mely hamarosan az Imdb.com-on és a Yahoo.com-on is megjelent. Az amerikai cikkek tanúsága szerint „a Hollywood Foreign Press Association (HFPA), azaz a Hollywoodban élő külföldi újságírókat tömörítő szövetség magyar tagja, Návai Anikó beismerte, hogy újrahasznosított idézeteket használt fel jogosulatlanul a Scarlett Johansson színművésszel a Nők Lapja című hetilapban június 15-én közölt interjúban” – írta meg a Média1.
A TheWrap érdeklődésére Vass Virág, a Central Médiacsoport hetilapjának főszerkesztője közölte: „a Nők Lapja azonnal megszakítja együttműködését Návai Anikóval, ugyanis a vizsgálatok megerősítették, hogy munkatársunk más forrásokból származó idézeteket hasznosított újra. Az ügyről tájékoztatják az olvasókat és minden érintettől elnézést kérünk a kellemetlenségekért” – nyilatkozta a Média1-nek.