Elfogtak egy 59 éves tököli férfit, aki összefüggésbe hozható a tavaly decemberben történt szigetszentmiklósi olajszennyezéssel – közölte Bukovics Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Vagyonvédelmi osztályának vezetője a rendőrség honlapjára szerdán feltöltött videóban.
Bukovics Péter azt mondta, hogy a BRFK vagyonvédelmi osztályán nyomozócsoportot hoztak létre az elkövető felderítésére.
A nyomozócsoport munkatársai mintegy negyven helyen végeztek ellenőrzést, és több helyen olajmintát rögzítettek, amelyek vizsgálatára szakértői és kutatói intézetet rendeltek ki – ismertette.Tudatta: a szakértői vizsgálatok alapján a rendőrök látókörébe került egy férfi, akinek lakásán és munkahelyén a rendőrök június 2-án kutatást tartottak, és több olyan tárgyi bizonyítási eszközt is lefoglaltak, amelyek összefüggésbe hozhatók a bűncselekménnyel.