A Népszava szerint ugyanis a Nemzeti Hauszmann Program egyszerű „látványlesőkké” alacsonyítja a várba látogatókat, míg a sokszor egyenként többtízmilliárdos beruházások csak azok lakóit, a kiválasztott keveseket, értsd: a kormány szolgáit illeti majd. A szerző ide sorolja az MNB építkezéseit, és a várbeli lakások megvásárlásának rendelkezését is, melyek egyaránt – mint írja – a „NER-skanzen” felépítését szolgálják.
„A Budai Vár körbejárhatóságának biztosítására újították fel a középkori déli várfal koronáján kialakított gyilokjárót. Ottjártunkkor azonban le volt zárva, a kapun ezzel a felirattal: »kulcs a biztonsági őrségen«” – méltaltankodik a szerző, aki a cikk végén a Széchenyi Nemzeti Könyvtár és a Magyar Nemzeti Galéria új helyei körüli kérdéseket is felveti.
„Lezárás és építkezés. Botrány kérem, úgyhogy elő a fegyvert, és lőjünk mindenre, ami új, ami éppen épül vagy épülni fog. És ahová majd bemenni sem lehet majd. A József főhercegi palotába sem lehet bemenni. Mondjuk, az még nincs is kész, mert újjá kell építeni, miután a kommunisták a földdel tették egyenlővé, és évtizedekig gyönyörködtek a helyén kialakított szemetes kősivatagban” – írta a cikkre reagálva a drót.infó portál.