Nézze meg a Wenckheim-kastély grófnőjének fürdőkádját!

2021. március 19. 13:31

Elkészült a szabadkígyósi Wenckheim-kastély grófnői fürdőkádjának a rekonstrukciója.

2021. március 19. 13:31
null

Elkészült a szabadkígyósi Wenckheim-kastély grófnői fürdőkádjának a rekonstrukciója – írta az Octogon a munkálatokat felügyelő Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. közösségi oldala alapján. Miután a szakemberek megvizsgálták a kialakítás módját, a csempét, a pinceboltozatot, egyértelművé vált, hogy a fürdőmedence kialakítása utólagos, tehát a kialakításához építészeti részleteket kellett módosítani – áll a bejegyzésben.

Hozzátették: „ahhoz, hogy ezt a mélyedést, vagy ennél nagyobbat létre lehessen hozni, el kellett bontani a pinceboltozat egy szakaszát és meg kellett erősíteni a födémet. A csempe anyaga, mérete és díszítésmódja alapján a 20. század elején építették át a helyiséget. Sajnos, a csempék hátlapján, így a fennmaradt lenyomatokban nincs márkajel, mely alapul szolgálhatna a készítés korához, így a fürdő kialakításának pontos datálásához.”

Megvizsgálták az alkóv oldalfalát is, írják. A meglévő vastag, cementes réteg alatt foltokban található korábbi vakolat maradványa. Az előkerült maradványok, illetve azok elhelyezkedése, szélei alapján vélhetőleg a helyiség mintegy 120 cm magasságig csempézett lehetett. A helyiségben a bézs, barna, okker rétegek voltak azonosíthatók, mely színek illenek a medencében lévő díszcsempe színvilágához. Méltán érdekes színfoltja lesz a kastély kiállításának a medence, amiben anno grófi méltóságok tisztálkodtak, írják a Facebookon.

Kép forrása: NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft., Facebook

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NeMá
2021. március 19. 20:41
3-4 ezer éve csinálják és eddig bevált, nem fogytak el!
annamanna
2021. március 19. 16:31
És milyen a gróf úr fürdőkádja? Nem közös a kád? És azt honnan lehet tudni, hogy ez a grófnőé és nem a grófé? Hasonlít az alkotmány egy zsidó rituális női fürdőre: https://m.blog.hu/ko/konyvtacsko/image/8_38.jpg Csak abban több nő szed fel egymástól fertőzést.
MayorAnna
2021. március 19. 13:53
Medence az a kád.
ato boldizsár
2021. március 19. 13:52
Egyik legszebb kastélyunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!