Íme az egészségügyi szakdolgozói kamara béremelési javaslata

2021. március 22. 07:12

A szakdolgozói bérrendezés ütemezését és mértékét az új orvosi bértáblával összhangban alakították ki.

2021. március 22. 07:12

Háromlépcsős béremelési koncepciót dolgozott ki a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK), érvelésük szerint kritikus a szakdolgozói létszámhelyzet – olvasható a Világgazdaság hétfői lapszámában. A javaslatokat elküldték az emberi erőforrások miniszterének, a belügyminiszternek és az országos kórház-főigazgatónak is. A szakdolgozói bérrendezés ütemezését és mértékét az új orvosi bértáblával összhangban alakították ki – mondta el a lapnak Balogh Zoltán, a MESZK elnöke.    

Egyebek közt azt javasolják, hogy első lépcsőben a 2022. január 1-jére tervezett, átlagosan 21 százalékos béremelést hozzák előre idén június 1-jére. A bértábla-javaslatuk szerint ekkortól egy kezdő szakdolgozó fizetése bruttó 264 ezer forint lenne a jelenlegi 202 ezer forint helyett, egy negyven éve a pályán lévő, több végzettséggel rendelkező szakdolgozó pedig bruttó 685 ezer forintot keresne a jelenlegi 645 ezer forint helyett. A következő két béremelés jövő év elején, illetve 2023 januárjában következne, és a harmadik lépcsővel a kezdő szakápoló bére bruttó 280 ezerre, a 40 éve pályán lévőé 1,3 millió forintra nőne. A MESZK azt is kéri, hogy az orvosi bérek rendezésében alkalmazott pótlékok mértékével arányos szakdolgozói pótlékokat vezessenek be.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KannibálTatárÚr
2021. március 22. 10:58
Én azt javaslom, hogy a munkanélküli kezdő fizetésként kapjon 300000 ft-t. Ezt, mármint az alapot évente 8 %-kal emeljék. S gyakorlatnak nagy figyelmet kell szentelni. Ezért a munkanélküliek a gyakorlat függvényében legalább 4-évente kapjanak fizetésemelést. Ezt úgy kell elrendezni, hogy 40 éves munkanélküli gyakorlattal a munkanélküli legalább 1050000ft-t kapjon. Természetesen az évek függvényében ezt is emelni kell legalább 6 %-kal évente. (Hsz-emmel nem az egészségügyiek béremelését akarom kritizálni, hanem a hozzáállást az emeléshez, a módszert).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!