Harmadik hullám: egyre fiatalabbak kerülnek az intenzívre

2021. március 02. 21:59

A budapesti Honvédkórház intenzív osztályára naponta akár 50 covid-beteg is érkezik.

2021. március 02. 21:59

A koronavírus-járvány harmadik hullámában egyre fiatalabbak egyre súlyosabb állapotban kerülnek intenzív osztályra – hangsúlyozta Péter Ádám, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ intenzív terápiás szakorvosa az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.

„Levegőért küzdenek”

A budapesti Honvédkórház orvosa elmondta: intézményük sürgősségi osztályára naponta 30-50 covid-beteg érkezik, ami „megdöbbentően magas szám".

A Honvédkórház két budapesti telephelyén kedden délután 238 koronavírusos beteget kezeltek, közülük 33-an voltak lélegeztetőgépen – közölte.

Az orvos felhívta a figyelmet arra is, hogy akik koronavírussal kórházba kerülnek, azoknak nem elsősorban gyógyszerre van szükségük, ők „levegőért küzdenek”. Nagyon súlyos állapotban vannak – tette hozzá.

Veszélyes az oltások közti válogatás

„A lehető legtisztább lelkiismerettel azt mondom, hogy

– fogalmazott. Aki nem jelentkezik oltásra, vagy „válogatni szeretne érzelmi alapon” az hibázik, veszélyezteti saját és hozzátartozói életét. Aki pedig fennhangon hirdeti a vakcinákkal kapcsolatos kételyeit, az mások életét veszélyezteti – figyelmeztetett Péter Ádám.

A szakorvos leszögezte: egyértelműen, szakmai biztonsággal kijelenthető, hogy a Magyarországon elérhető vakcinák biztonságosak és hatásosak. Aki jelentkezik az oltásra, az megkapja a neki megfelelő oltást – tette hozzá.

(MTI)

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2021. március 03. 13:21
Gődeny et ne mereszeljen korhazba menni, ha megis kellene, de azok se, akik ott örültek a Hősök teren vasárnap! Az orvosok ne tüntessenek a dok bsrom mistt? Pedig erdekes lenne, csak hát ők dolgoznak, míg a dk-s aljas komaromi meg az oltas ellen lazit a kerületében! Nem etikai vizsgalat kell, hanem kirúgas! Kizaras!
nyugalom
2021. március 03. 12:55
A gődény hívők ne menjenek kórhazba, egyenesen gődenyhez!
Rugo
2021. március 03. 10:37
Ennek kurvára nem lesz jó vége, ha beosztott klinikai szakorvosok fogják a sajtót telekürtölni járványügyi riogatásokkal.
még fokozza
2021. március 03. 10:22
Orbán már tudja, hogy igen nagy baj lesz. Azért oltatta be magát gyorsan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!