A több, mint érdekes megszűnés
A lakosság folyamatos elégedetlenségét látva végül megszüntették a testületet. Nem is akárhogy: azt a városvezetést alkotó, a 2019-es önkormányzati választásokon a városvezetésben többséget szerző Sikeres Bajáért Egyesület tagjai közül indítványozta valaki. Ezt az indítványt Nyirati Klára polgármester elfogadta, majd benyújtotta az SZMSZ-módosítást, a PPT pedig megszűnt. „Hogy a lakosok is megtudják, milyen szakmai munkát végeztek a pénzükből, kézzelfogható beszámolót kértem polgármesterasszonytól. A decemberi ülésre ígértek választ, ám az a vészhelyzet miatt elmaradt, és azóta sem kaptam erről tájékoztatást” – mutat rá Kámánné Bari Bernadett. „Márpedig ennek a testületnek a felelőssége az önkormányzati cégeknél végbemenő átszervezések, hiszen a szakmai megalapozó döntéseket ők készítették elő”.
Válasz érkezett viszont a képviselő azon kérdésére, miszerint, a korábbi PTT-tagok közül van-e olyan, aki a PTT megszűnését követően bármilyen szerződéses jogviszonyt létesített az önkormányzattal, vagy bármelyik önkormányzati céggel. Kiderült: a tisztségét a tanácsadói testület hivatalos fennállása alatt betöltő öt főből négyet továbbfoglalkoztatott az önkormányzat. A PTT tagjai voltak: Búcsú Lajos, a polgármester főtanácsadója; Csontos Attila és Gömzsik Zita az önkormányzati cégek átvilágításával és a működés racionalizálásával volt megbízva; Járai Zoltán feladata volt a közlekedéstechnikai kérdések kidolgozása, míg Pittenauer Zoltánra a cégek átszervezésével kapcsolatos jogi feladatok elvégzése hárult.
Búcsú havi bruttó 480 ezer, míg Járai Zoltán 250 ezer forintos megbízási díjjal tevékenykedik. A másik két testületi tag – Gömzsik Zita és Pittenauer Zoltán – a Baja Vagyon Zrt. vezérigazgatójának tájékoztatása alapján előbbi havi bruttó 384 ezer, utóbbi 350 ezer forintos megbízási díjért lett továbbfoglalkoztatva az önkormányzati cégnél.
„Tehát a korábbi öt tag közül négy főnek létesített új jogviszonyt az önkormányzat a költséghatékonyság és a racionalizáció jegyében”