Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



Az elmúlt hetek csapadékos időjárása miatt az ország legnagyobb részén szúnyoginvázió alakult ki.

Több mint százezer hektáron, csaknem négyszázhatvan településen folytatódik a héten a szúnyoggyérítés – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője hétfőn az MTI-vel. Dóka Imre közleménye szerint a héten Baranya és Somogy megyében, kiemelten a Dráva menti településeken, a Duna mentén a mosonmagyaróvári, a győri, a dunaújvárosi és a szekszárdi régióban, a Tisza-tó településein, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú, Csongrád-Csanád és Békés megye számos településén irtják a szúnyogokat. A szakemberek a védekezés során légi és földi úton biológiai irtószerrel, granulátummal kezelik az ártereket. A lakott területeken a már kifejlett szúnyogok ellen hatvan, gépjárműre rögzített berendezéssel védekeznek – írta.
A Tiszán és mellékfolyóin levonult kisebb árhullám következtében további, a szúnyogok szaporodásához ideális élőhelyek keletkeztek. Továbbá a Tisza árterében a tavalyi sok víz miatt az árvízi szúnyogok áttelelni képes tojásainak milliói találhatók – tette hozzá. Dóka Imre felhívta a figyelmet: fontos a lakókörnyezetekben található mikrotenyésztőhelyek felszámolása is.

(MTI)
(kép forrása: fmc.hu)
