ÁSZ-elnök: Komoly és elhúzódó krízissel kell számolni

2020. március 12. 10:47

Az Állami Számvevőszék elnöke a koronavírussal kapcsolatban úgy fogalmazott, Magyarország felkészült, de a neheze csak ezután jön.

2020. március 12. 10:47

Célzott eszközökkel kell fellépni a gazdasági krízis kezelése érdekében: rugalmassá kell tenni az állami rendszereket és munkaerőpiacot, valamint költségvetési és lakossági szinten is nagy hangsúlyt kell helyezni a tartalékolásra – jelentette ki a növekedés.hu oldalon csütörtökön megjelent interjúban Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke. A koronavírussal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy Magyarország felkészült, de a neheze csak ezután jön.

Úgy vélte, komoly és elhúzódó krízissel kell számolni. Ez alapvetően a gazdasági folyamatok ciklikusságából következő jelenség, a koronavírus-járvány, illetve a kibontakozó olajár-háború csak felgyorsítja, és nyilvánvalóan mélyíti az elmúlt mintegy másfél-két évben megindult negatív világgazdasági folyamatokat. Kiemelte: a költségvetés rendelkezik olyan tartalékokkal, amelyeket a kormány, de a nyereséges vállalkozások és a lakosság egyaránt mozgósítani tud mind a járvány, mind az előrelátható gazdasági következmények kezelésére.

Az első és legfontosabb javaslataként azt fogalmazta meg, hogy a kormány – az elmúlt évekhez hasonlóan – már az Országgyűlés tavaszi ülésszakára készítse elő a következő évi költségvetést. Úgy vélekedett, hogy alapvető jelentőségű a munkaerőpiac rugalmassága. Eljött az ideje, hogy a foglalkoztatáspolitika kilépjen eddig megszokott keretei közül, és a jelen helyzetben több ­toleranciát tanúsítson a munkavállalók iránt - mondta. Meggyőződését fejezte ki, hogy speciális foglalkoztatási módszerek széles tárháza fog megjelenni, de az biztos, hogy nagyobb teret kap majd a távmunka, a részmunkaidő és az otthoni munkavégzés is, vagyis az új szemlélet új megoldásokat és persze új technológiák gyorsuló bevonását jelenti a mindennapi munkába.

Gépesítéssel, robotizációval egyszerűsödhetnek bizonyos munkafolyamatok, ami például egy járvány okozta krízishelyzetben is biztosítani tudja a termelést, a folyamatos munkavégzést vagy éppen az otthoni munkavégzés kap erős támogatást. A kormány biztosan nem cselekszik tévesen, ha a gépesítést, a robotizációt, a digitalizációt, illetve a hagyományostól eltérő foglalkoztatási formákat támogatja, illetve ösztönzi – folytatta Domokos László.

Egy krízis esetén az állam akkor jár el helyesen, ha különböző anticiklikus eszközöket alkalmaz, és például erősíti a beruházási tevékenységét. Ez adhat lendületet a válságból való kilábaláshoz, vagy éppen a gazdasági növekedési tartományban tartáshoz – szögezte le az ÁSZ elnöke.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
a visegrádi vasutas
2020. március 12. 13:12
Meg kell duplázni a hitelek felvételét. Dr M.Gy.
llnnhegyi
2020. március 12. 12:25
Igen. Van mit bezárni! Hála istennek!
Knerten
2020. március 12. 12:01
Kedves Mandiner, a mobilos verzióról a képernyőnyi fehér sávot a jobb szélről, ami lehetetlenné teszi a lapozást, mikor tervezitek eltüntetni?
BőröndÖdön
2020. március 12. 11:22
Húú,de okos....:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!