Módosító javaslattal szigorítanák a parlamenti házszabályt

2019. november 13. 12:28

A módosító szerint a renitens képviselők akár egyévnyi fizetésüket is elveszíthetnék, illetve két hónapra is kitilthatóak lennének a Tisztelt Házból.

2019. november 13. 12:28

Az Országgyűlés honlapjára feltöltött módosító javaslat értelmében emelnék a kiszabható büntetési tételeket a kifogásolhatóan viselkedő országgyűlési képviselőkkel szemben.

A törvényjavaslat alapján a képviselőktől a házelnök akár 6 hónapnyi fizetést is elvonhat, amennyiben a képviselő fizikai erőszakot alkalmaz, vagy az ülés, a vita illetve a szavazás menetét hátráltatja, vagy az Országgyűlés ülésének résztvevőjét az üléstermi jogai gyakorlásában vagy kötelezettségei teljesítésében akadályozza. 

Az Országgyűlés elnöke a fizikai erőszakot alkalmazó képviselőt akár 60 naptári napra, azaz két hónapra is kitilthatja a parlamentből, de 30 napra azt a képviselőt is kitilthatják a Tisztelt Házból, aki az ülés, a vita vagy a szavazás menetét akadályozza.

A módosítás értelmében, ha a kizárt képviselő az ülést vezető elnök ülésterem elhagyására irányuló felszólításának nem tesz eleget, az ülést vezető elnök a képviselő azonnali hatályú kitiltását rendelheti el. A kitiltás a törvény értelmében a Parlament és a Képviselői Irodaház épületére is vonatkozik. Az épületből kitiltott képviselő, mivel fizikailag nem gyakorolhatja szavazati jogát, így azt egy másik képviselőnek adhatná át. A módosításban szerepel egy olyan kitétel is, miszerint „titkos szavazás esetén a kitiltott képviselő a szavazás időtartama alatt a házelnök által kijelölt helyiségben gyakorolhatja szavazati jogát”.

A módosító a pénzbüntetések mértékét is megemelné. A javaslat 49. szakaszának második bekezdése szerint például a tiszteletdíj-csökkentésnél van egy duplázó kitétel is. Amennyiben ugyanis a fentiekben leírt fizikai erőszakot követ el egy képviselő, vagy „a képviselő az ülés, a vita vagy a szavazás menetét akadályozza, vagy az Országgyűlés ülésének résztvevőjét az üléstermi jogai gyakorlásában vagy kötelezettségei teljesítésében akadályozza”, majd az ülést levezető elnök, vagy házelnök által elrendelt kitiltásnak nem tesz eleget, és a képviselő nem hagyja el az üléstermet, akkor a tiszteletdíj-csökkentés felső határa a kétszeresére emelkedik, vagyis akár 12 havi fizetést is megvonhatnak a renitens képviselőtől.

Összesen 108 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NewHorizon
2019. november 14. 08:18
A másik oldalon pedig fel kéne állítani egy mégnagyobb betűkkel írt (udvarias) üzenetet, például: “ Ezúttal írásba foglalt - privát vonatkozású - vágyaidat a Parlamenten kívül hírdesd keresd és követeld. Állatvédelmi szervezetek törvényeinek átható előzetes ismerete és azok betartása erősen ajánlott! ”
áfonya
2019. november 13. 18:36
Parlamentben is van viselkedési etiket amit a ballibsik nem tartanak be ..... Parlamentben tanult emberként kéne viselkedni nem pedig furkónak lenni . Kormány ezért hozza meg a törvényeket .. Parlamentet a ballibsik csattatérré változtatják elakarják lehetetleníteni., ellenzék a magyarok ellenségeként viselkedik.
airmax
2019. november 13. 18:30
Láttam már ellenzéki hozzászólásokat.. a legutolsó faluvégi kocsmában is simán pofán vernék mindegyiket amilyen hangnemben beszélnek.. de a hangnem csak egy dolog.. még hazudnak is... Sajnos arra nincs szabály, hogy aki hazudik azt kitiltják egy hónapra..
áfonya
2019. november 13. 18:29
Ratyi bolsevik ballibsi oldal parlamentben sajtóban a kormány oldalt terrorizálja,, nem hiába a baloldal terrorszervezet . Közben ugatnak korlátozásról.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!