Karsai Ferenc: Budafok-Tétény szívesen befogadja a dél-budai szuperkórház-projektet

2019. november 22. 12:17

Jól előkészített és szakmailag alátámasztott beruházásokat csak azért blokkolni, mert politikailag ez az érdekük, felelőtlenség – közölte Budafok-Tétény polgármestere.

2019. november 22. 12:17

Ha az újbudai önkormányzat nem támogatja, hogy a XI. kerületben épüljön meg a dél-budai térség egészségügyi ellátását fejlesztő beruházás, akkor Budafok-Tétény szívesen látja a tervezett centrumkórházat és járulékos fejlesztéseit – közölte a főváros XXII. kerületének önkormányzata pénteken az MTI-vel.

A közleményben idézték Karsai Ferencet (Fidesz-KDNP) Budafok-Tétény polgármesterét, aki úgy fogalmazott, jól előkészített és szakmailag alátámasztott beruházásokat csak azért blokkolni, mert politikailag ez az érdekük, felelőtlenség.

Mint írták, a hírek szerint László Imre, az újbudai DK-s polgármester által vezetett önkormányzat nem támogatja a kerületbe tervezett szuperkórházat, de legalábbis erős kételyei vannak a beruházás szükségességéről.

A XXII. és a környező kerületek lakosságának magas színvonalú egészségügyi ellátásának megteremtése érdekében Karsai Ferenc tárgyalásokat kezdeményez a kormányzati szerveknél egy budafok-tétényi helyszín kijelölésére – áll a közleményben.

(MTI)

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
selsalzfar
2019. november 25. 03:14
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
stifwacar
2019. november 23. 21:44
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
luisbathhelena
2019. november 23. 04:54
Amúgy nem kell erőltetni. Ha nem kell nekik akkor nem. A kórházi ellátás 90%t az utolsó 10 eletévben veszik igenybe. Tehát a DK leginkább a saját szavazóinak tesz keresztbe vélt politikai haszonert Öngól.
nyugalom
2019. november 22. 18:23
Számon kérik az eü-t,de ne épüljenek kórházak? Hogy is van ez???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!