Az integráció folyamatáról elmondta, hogy a közlekedési központok beolvadnak a Volánbusz Zrt.-be, azaz a munkatársak jogutódlással átkerülnek a társasághoz. Az egyesülés után a Volánbusz 19 ezer fős nagyvállalattá válik. Arra a kérdésre, hogy mekkora a sofőrhiány, Dávid Ilona megjegyezte, hogy nagy különbségek vannak az egyes régiók között: van, ahol egyáltalán nincs sofőrhiány, máshol több ember hiányzik a rendszerből. „Minden autóbuszvezetőre, műszaki munkatársra szükségünk van, és meg is teszünk mindent annak érdekében, hogy megtartsuk a kollégákat. Emellett folyamatosan toborzunk” – fűzte hozzá.
A várható előnyökről szólva kiemelte a közlekedési központokat körülvevő határok feloldását. „Megkezdtük a menetrendek összehangolását, először a Volánbusz és a DAKK Zrt. dél-alföldi menetrendjét optimalizáltuk. Ennek eredményeként ugyanahhoz a teljesítményhez most kevesebb autóbusz és autóbusz-vezető szükséges, csökkennek a működési költségek, de az utasokat ugyanúgy kiszolgáljuk, hiszen csak a régiók közti párhuzamos közlekedést számoltuk fel” – mutatott rá. Hangsúlyozta, hogy a szolgáltatási színvonal növeléséhez feltétlenül szükséges a járműpark megújítása. Már tavaly megkezdték a korszerű autóbuszok beszerzését, 2018 novemberétől idáig 269 új jármű állt forgalomba országszerte, és nemsokára 638 autóbusz beszerzését indították el, ami a teljes járműállomány tízszázalékos megújulását jelenti.
(MTI)