A Fővárosi Törvényszék bírói tanácsa a gyanúsított és védője által az előzetes letartóztatás megszüntetésére és enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására tett indítványt múlt pénteken elutasította. A döntés indokai között szerepelt, hogy a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény megalapozott gyanúja továbbra is fennáll, azt a rendelkezésre álló bizonyítékok alátámasztják.
A bírói tanács határozatában hangsúlyozta, hogy a bizonyítottság esetén kiszabható büntetés mértéke, a gyanúsított bizonytalan egzisztenciális körülményei, valamint a házkutatás során lefoglalt tárgyak – a tervezett nyomozati cselekmények eredményes lefolytatása érdekében, s az eljárás jelenlegi szakaszában – a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását továbbra is indokolják a gyanúsítottal szemben. A végzés nem jogerős – olvasható a törvényszéki közleményben.
Szeptember 24-én éjjel robbantottak a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton egy földszinti üzlethelyiségnél, két rendőr megsérült, egyikük életveszélyesen. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke, Németh Szilárd a testület múlt szerdai ülésén azt mondta: teljesen biztos, hogy a rendőrök a Teréz körúti robbantót fogták el, az ügy teljes felgöngyölítése és megoldása célegyenesben van. Németh Szilárd az ügyészségi tájékoztatásra hivatkozva közölte: az elkövető a rendőrség mint intézmény ellen hajtott végre tervezett és előkészített támadást. A fideszes politikus azt is elmondta: a gyanúsított nem működik együtt a hatóságokkal.