Inkább túlzás? – Az utca embere a kvótanépszavazásról

Újra megkérdeztük az utca emberét egy aktuális, mindenkit érintő témáról, a közelgő október 2-i népszavazásról. A Mandinernek sikerült otthon maradó, érvénytelenül szavazó, nemmel voksoló és igen-párti állampolgárt is találnia a budapesti belvárosban. Nem reprezentatív, de valósághű körképünk következik a pesti utcáról.

Elsőként egy húsz év körüli fiút szólítunk meg, aki készségesen elmondja, miért tervez érvénytelenül szavazni: „Szerintem a bojkott nem olyan jó ötlet, mert abból nem derül ki, hogy az embereket nem érdekli-e a kérdés, vagy kifejezetten ellene vannak” – mondja Gergő. A kérdést hülyeségnek tartja, mert „egyrészt jogilag értelmetlen, másrészt iszonyatosan manipulatív”. Szerinte ha nemmel szavazunk, belemegyünk a játszmába.

A menekülthelyzetről is kérdezzük: „jelen pillanatban nem tartom válságnak, nyilván egy évvel ezelőtt teljesen más volt a helyzet”. Hozzáteszi: mostanra Magyarországon nem hiszi, hogy a hétköznapokat bármilyen módon érintené a menekültek helyzete.

A jövő szempontjából

Az ELTE bölcsészkarának impozáns épülete előtt megszólítunk egy csoport bölcsészhallgatót. A lány kezdi a válaszadást: „Érvénytelenül fogok szavazni”. Az okokra rákérdezve elmondja: „Propagandajellegűnek tartom a kérdést, amire nem lehet normális választ adni”. A mellette álló srác hasonló okokból nem tudta még eldönteni, hogy érvénytelenül fog-e szavazni, vagy nem megy el, még átgondolja. A csoport utolsó tagja vidáman néz ránk: „Csak az érvénytelen szavazat mikéntjén gondolkodom”.

Később amikor visszatérünk az ELTE-hez, egy erős oszlopnak támaszkodva egy szőke fiút szólítottunk meg. Úgy tűnt fel ábrándos arca, mintha jóval messzebb lett volna a körút zajától. „Elmegyek, nemmel fogok szavazni” – mondta Balázs. „Így látom helyesnek a jövő szempontjából.”

A Nemzeti Múzeum előtt kihelyezett színes padokon jól esik a beszélgetés, így gondolta egy pár is, akiknek az idilljét megzavarjuk, de szívesen válaszolnak. Stefi el fog menni szavazni, de érvénytelenül, hogy kifejezze: nem ért egyet a népszavazással és a feltett kérdéssel. „De ugye az érvénytelen szavazatoknak lesz nyoma” – hangsúlyozza. Párja, Marci folytatja: „Igazából hasonló a terv - a szándék is kábé az, hogy a felháborodásomat ki tudjam fejezni”. Stefi szerint diplomáciailag számít, hogy a magyar kormány kiír egy ilyen népszavazást meg ilyen kampányt folytat, Marci ennek csak a rossz oldalát látja. 

Túlzás, inkább túlzás

Továbbsétálva megakad a szemünk egy postai dolgozón: vajon ő hogyan gondolkodhat a kérdésről? „Hát, úgy egyszemélyibe’ nem nagyon” – nevet, arra válaszolva, hogy fontosnak tartja-e a kérdést. A kampányról azt gondolja, hogy „túlzás, inkább túlzás”.

Két lány bandukol a kavicsos úton, megkérdezzük őket is: egyikük nem tervezte, hogy elmegy, másikuk pedig még nem tudja, mit fog tenni. Megkérdezzük, hogy változik-e majd a döntés az idő közeledtével. „Ha ráérek nagyon, akkor lehet, hogy elmegyek” – feleli egyikük.

Egy idős néni csak annyit mond: „Nem foglalkozom vele.”

Egy csöndes utcán halk szavú lányt szólítunk meg. Eperke, mert így hívják. óvatosan gesztikulálva felel: „Istenigazából engem nem nagyon érdekel ez a dolog, mert úgyis lesz benne szerintem valamilyen csalás, tehát szerintem nem rajtunk múlik az. Úgyis ott felül döntik el” – mutat az ég felé, vagy ki tudja, merre.

Bájos fiatal lány söpri a leveleket és a délelőtti port az utcán egy kávézó előtt. Amikor arról kérdezzük, hogy elmegy-e szavazni, meglepődve kérdez vissza: „Én? Én abszolút nem.” A miértről gondolkozva arról beszél, hogy ilyen dolgokban ő nem szokott részt venni, és nem is ismeri a helyzetet. Arról is érdeklődünk, hogy ha fontosnak tartaná a kérdést, akkor elmenne-e. „Hát, nem tudom… nem hiszem” – feleli szelíden, mintha nem is értené, hogy az ő véleménye is fontos lehet, számíthat.

Mindenki maradjon ott, ahol született

Péksüteményes zacskóval közelít egy konszolidált megjelenésű negyvenes úr, látszik, hogy siet. Kérdésünkre azonban megáll és készséggel válaszol, higgadt szavakkal: „Én nemmel szeretnék szavazni. Nem a kampány alapján döntök, én ezt már eldöntöttem korábban.” Firtatjuk az okokat: nála a hírek alapján született meg a döntése, illetve saját elgondolása szerint „mindenki maradjon ott, ahol született, vagy lehetőleg annak a környékén”. Menekülés esetén szerinte a hozzájuk közel eső biztonságos országot kellene választaniuk; egy szír menekülő esetén Törökország lenne a megfelelő hely. „És amikor véget ér a háború, akkor menjen vissza és építse újjá az országát” – fejti ki. 

Úgy gondolja, hogy akik Afrikából jönnek, valójában nem is menekültek, hanem „egyértelműen gazdasági bevándorlók”. A szíve neki sincs kőből, hozzátette: „Ezt a nagymértékű bevándorlást nem támogatom, illetve amennyiben úgy jönnének be hogy felvállalnánk a mi életkörülményeink és szokásaink átvételét, asszimilálódnának, akkor még el tudom fogadni, de ezt egyáltalán nem érzékelem, nem is érződik rajtuk hogy ők asszimilálódnának” – jelenti ki teljes határozottsággal.

Arra a kérdésre, hogy a népszavazás hatással lesz-e az európai döntéshozatalra, azt mondja: „Remélem, igazából csak remélni tudom”. Hozzáteszi: „Nem vagyok se politológus se politikus, nem tudom, lehetne-e olyan folyamat, hogy azok az országok, amelyek hezitálnak vagy nem mertek nyilatkozni, akkor bátrabbak lesznek és valami történik.” Megjegyzi, hogy mivel Németország az Európai Unió egyik legnagyobb hatalma és irányítója, így amíg ott nem változik meg a nézet, addig nem vagy csak nagyon nehezen lehetne csak elképzelhető. „Brüsszel meg olyan, amilyen, tehát ott se gondolom” – zárja a gondolatsort.

A körúton egy idősebb, csinos nő elegáns kiskosztümjét igazítva, határozott léptekkel halad: először válaszra sem méltat minket, majd annyit méltóztat mondani, hogy elmegy és nemmel fog szavazni. 

Egy kevésbé zajos területen anyuka pihen a kisbabájával: „Lehet, hogy kicsit másképp fogalmaznék mint a kormány, de nekem is megvan a véleményem, ami miatt nemmel szavaznék” – mondja. A migránsok befogadásával kapcsolatban hozzáteszi: „Attól függ, hogy ki jön az országba, milyen ember, milyen céllal – telepedjenek le, dolgozzanak, illeszkedjenek be a társadalomba, annak semmi akadálya”. Elmondja, hogy hallott negatív dolgokat a viselkedésükkel kapcsolatban, de „ha hozzáadnak valamit ahhoz, ahogyan az ország előrehalad, ha beilleszkednek, akkor nincs szerintem kifogása a magyar társadalomnak sem” – állítja.

„Kisemberként tök mindegy”

A körútról nyíló egyik kisebb utcában kávét szállító kocsiba pakol egy férfi, éppen telefonon beszél, amikor közeledünk felé. „Igazából teljesen mindegy, hogy elmegyek-e vagy nem megyek el, mert úgyis mindenki azt fogja mondani, hogy ne jöjjenek be, akinek van egy kis esze, az azt fogja mondani. Ha lesz időm, akkor el fogok menni” – mondja. És nemmel szavaz? – tesszük fel a kérdést. „Hát, szerintem úgy fogok.” Azt is meg akarjuk tudni, hogy az európai döntéshozatalra szerinte lesz-e hatása. „Ezzel Orbán Viktornak lesz csak hatása. Nem szeretem a politikát, de én tök mindegy, mit csinálok, olyan kis pont vagyok, de amit csinálnak, az nem tetszik” – kritizálja a politikusokat.

„Kisemberként tök mindegy, mit csinálunk, míg a nagyok ott vannak. Azt kéne csinálni, hogy mindenkit el kell zavarni. És odamész te meg én, már csak egy a kérdés: hogy te meg én ugyanolyan kapzsik lennénk-e pár év múlva, mint amilyen kapzsik ők most. Hogy az emberek mennyire változnak meg, ha hatalom következik be” – fejti ki politikai nézeteit. Firtatjuk, mi lesz szerinte pár év múlva: „Ameddig ők vannak, addig semmi. Nem szeretem az Orbánékat, de ennél jobb döntés úgy sincsen. Azzal, hogy bejönnek ide vagy beengedjük őket ide, azzal nekünk nem lesz jobb, nem nagyon akarják a mi kultúránkat elfogadni”.

A Nemzeti Múzeum parkja mögötti területen látunk meg egy idősebb urat, aki kutyájának dobálgatja a labdát. A bácsi nem szeretné, ha bejönnének a migránsok, de a propagandát fölöslegesnek tartja. Nem tudja még, hogy elmegy-e szavazni, mert „ez a nyomulás, amit csinál a kormány, ez nekem idegen, nem tetszik”. „Lehet, hogy majd ez dönt” – teszi hozzá.

Már indulunk is vissza a szerkesztőség felé, amikor meglátunk egy jól fésült egyetemista fiút, aki két könyvvel siet át a Bródy Sándor utca másik oldalára. Amikor megtudja, hogy a Mandinertől vagyunk, nagyon megörül. Ő nem megy el szavazni, „mert nem valós népszavazás, hanem politikai kampány”. Szerinte ez már a kampány része, ami „erőszakos és nem való Magyarországnak”.

Az „igen” pártján

Végül találunk egy embert, aki lehet, hogy elmegy igennel szavazni a kvótára. Szőlőt szemezgetve sétál lendületesen egy ősz hajú, jókedvű hatvanas férfi, aki felajánlja, hogy ha elkísérjük, szívesen válaszol a kérdéseinkre. Két kérdést teszünk fel neki is: elmegy-e szavazni és mit gondol a népszavazásról. „El kell gondolkoznom.” Rövid hallgatás után az első kérdésre nemmel felel, a másodikkal kapcsolatban pedig azt mondja: „Nem tudom, hogy miről kell szavazni, magyar állampolgár vagyok, de nem itt élek.” 

Kiderül, hogy Belgiumban lakik és nem hallott a kvótareferendumról, mert csak a napokban érkezett haza. Röviden felvázoltuk neki az október 2-i kérdést a migránskvótáról, hogy kell-e vagy sem. „Én azt gondolom, hogy igen” – feleli. „Mert az én tapasztalatom az, hogy amikor elmentem Magyarországról, akkor kommunizmus volt, harmincegy évvel ezelőtt. És nagyon nem szeretem a magyarok szélkakas karakterét: ha kommunizmus volt, akkor hirtelen mindenki nyolcvan százalékban átment a Kommunista Pártba; ha Szálasi volt, akkor hirtelen a fél ország Szálasi után rohangált. Azt hiszem, a nemzeti karakterünknek nagyon jót tesz, ha vérfrissítést kap” - fejti ki véleményét az egykor emigrált magyar. S hogy elmegy-e szavazni? „Nem, nem jutott eszembe, de így ahogy most erről beszéltünk, esetleg eszembe fog jutni és azt mondom, mellette fogok szavazni” – búcsúzik a tudósítótól.