A korábban több civil szervezet, illetve párt által is kifogásolt, szexuális bántalmazásnak minősített jelenettel kapcsolatban azt írták, sem a sorozatot gyártó cég, sem a TV2 kollégái nem jártak el kellő érzékenységgel, amikor a kérdéses helyzetet látták és értékelték. Ezért a képernyőre kerülő adások technikai és tartalmi ellenőrzéséért felelős kreatív osztály vezetője és a tartalom átvételéért felelős szerkesztője írásbeli figyelmeztetést kapott.
Az NMHH szerdai közleményében emlékeztetett arra: a médiatanács az emberi méltóság megsértését a legutóbb a Class FM tavaly szeptemberi Morning Show műsorában elhangzottak kapcsán állapította meg, abban a műsorvezetők az ELTE egyetemi gólyatáborában történt nemi erőszakról bagatellizálva beszélgettek.
Közölték azt is: a testület e heti ülésén a túl hangos reklámok miatt 240 ezer forint bírságot szabott ki az ATV médiaszolgáltatójára, amely az idén január és március között a hirdetések vetítésekor hat alkalommal, több mint három decibellel túllépte a környező műsorszámok hangerőszintjét. A médiatörvény ugyanis a nézők védelme érdekében előírja, hogy a reklámok, a reklámokat jelző figyelemfelhívás, a televíziós vásárlás vagy a műsorelőzetes hangereje nem lehet nagyobb, mint az előttük és utánuk sugárzott műsoroké. A grémium múlt heti ülésén a Sport1 és Sport2 csatornák hangos reklámjai miatt állapított meg törvénysértést, és szabott ki bírságot az AMC Networks Central Europe Kft.-re.