„Ezek a segítők nemcsak a háztartás vezetésében, az egészségi állapot ellenőrzésében játszanak fontos szerepet, hanem fontos társadalmi kapcsolatot jelentenek az elmagányosodott idős embereknek. Sokszor nem is azért várták a „Katikát, Marikát”, mert összegyűlt a mosatlan edény a konyhában vagy a vasalnivaló a szobában, hanem azért, hogy mesélhessenek nekik a távol lévő gyerekről, unokáról, megoszthassák velük a félelmeiket, aggodalmaikat, apró örömeiket. Ezek a kedves emberek a magas korúaknak is segítettek megőrizni a független létezés lehetőségét, a mindennél értékesebb emberi méltóságot.
Ez a szolgálat társadalmi méretben roppant takarékos is volt, hiszen olyanok számára tette lehetővé az önálló életvitelt, akik ennek híján a kórházak ápolási osztályain tengették volna a napjaikat, vagy egyre rosszabb egészségi és mentális állapotban vártak volna az öregek otthonának kihalásos alapon megürülő helyeinek egyikére.
Nos, a jövőben jóval kevesebben vehetik igénybe ezt a humánus segítséget. Egy új salátatörvénybe bújtatva csaknem duplájára, tizenegyről húszra emelték a szolgáltatás igénybe vételéhez szükséges pontok számát. A korlátozottan mozgásképes, a gyógyszereit bevenni nem mindig elfelejtő, mosakodni még üggyel-bajjal tudó öreg ember várjon a sorára. Majd ha elhanyagoltsága, testi-lelki leromlottsága már szemet szúr a háziorvosnak, és még képes az igénylő lapot kitölteni, akkor reménykedhet abban, hogy becsönget hozzá is a gondozó.”