Egymilliárdot kapnak a Nemzeti Együttműködési Alapból a civilek

2014. február 12. 14:41

Az Emmi közölte: csaknem egymilliárd forinttal támogatja 1057 civil szervezet programjainak megvalósítását a Nemzeti Együttműködési Alap.

2014. február 12. 14:41

Csaknem egymilliárd forinttal támogatja 1057 civil szervezet programjainak megvalósítását a Nemzeti Együttműködési Alap – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) civil kapcsolatokért felelős államtitkársága szerdán. A nyertes pályázók akár már februárban szerződést tudnak kötni, az ehhez szükséges nyomtatványok postázása megkezdődött – közölte a tárca. A több mint négyezer, különböző programok megvalósítására benyújtott érvényes pályázat csaknem negyedét találták támogatásra érdemesnek a döntéshozó kollégiumok.

A civil szervezetek átlagosan mintegy 900 ezer forintot használhatnak fel egyebek mellett koncertek, fesztiválok, sportversenyek megvalósítására. Ez jelentős összeg, hiszen a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a civil szervezetek majdnem fele 500 ezer forintnál kevesebből gazdálkodik évente – tették hozzá. A lista szerint a legmagasabb támogatást, 2,8-2,8 millió forintot a Dél-Alföldi Régió Vállalkozóinak Fejlődéséért Alapítvány, valamint a Kiskőrös Kultúrájáért Egyesület és a Kőrösök Völgye Natúrpark Egyesület nyerte vásár, szüreti hagyományőrző fesztivál, illetve környezetvédelmi oktatás szervezésére. A legkisebb összeget a majosházi polgárőrség kapta, amely 102 ezer forintot használhat fel egy program megvalósítására.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2014. február 12. 17:10
Remélem egyetlen fillér sem jut ballibsi oldalhoz közeli civil szervezetnek, mert kidobott pénz lenne. Úgyis azzal fogják vádolni őket. Csináld azt amivel megvádonak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!