Jön a Panel III. program

2013. december 10. 11:40

Jövő februárban indul a panelprogram következő üteme: a projekt 500 milliárd forintba kerül majd, ennek egyharmada vissza nem térítendő támogatás lesz, a maradék kétharmad felosztásáról még folynak a tárgyalások.

2013. december 10. 11:40

A 700 ezer iparosított technológiával épült lakásból eddig 320 ezer újult meg, a megmaradt 380 ezer lakás felújítását 2020-ig kívánja elérni a kormány, ezért indítja el jövő februárban a Panel III. programot – jelentette be Németh Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszter kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

A program 500 milliárd forintba kerül – ismertette Horváth Attila Imre, a tárca fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára. Ennek egyharmada lesz vissza nem térítendő támogatás, a kétharmad rész megosztásáról még folynak a tárgyalások, de önkormányzati támogatás és MFB hitel is szerepel a források között – tette hozzá az államtitkár.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2013. december 10. 16:42
Ez is kb olyan lesz, mint az előzőek. A páylázattal olyan egyéb költségek járnak (előzetes szakértői tanulmány, minőségbiztosított kivtelező, évi min. 30 milliárdot forgalmazó szállító, Kossuth-díjas tervező, stb), hogy olcsóbb saját pénzből megcsinálni. Hát ha még lehet okosan beszélni a kivitelezővel (ÁfA), akkor meg mindenképpen.
bdi
2013. december 10. 14:21
Mire vége lesz, kezdhetik előről. Nemrég láttam pesten egy felújítást, 4cm szigetlést ragasztottak 10 emeletes házakra. A szabvángy épp hozza, de semmi értelme. Ha nemt volna rá 20cm, alíg lett volna drágább, de sokszorosa lenne a megtakarítás.
Secnir
2013. december 10. 13:39
mintha Bajnai is pontosan ezt mondta volna, de akkor a fidezs lehazaárulózta, meg gaz balliberális álbaloldali ármánynak minősítette. eztet most nem értem.
kamasuka
2013. december 10. 11:52
Szegény pislogó! Mi marad neki? 9%os szjaval már nagyon nem lehet mit kezdeni, hogy ki járt rosszul, a panelprogram, rezsicsökkentés, stb, meg húzza maga után a szánt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!