Uzsorásokat fogtak Salgótarjánban

2013. szeptember 04. 10:47

Több mint hetven százalékos kamatot szedett áldozataitól az a férfi és két nő, akit Salgótarjánban fogtak el uzsorázás gyanújával.

2013. szeptember 04. 10:47

Egy férfit és két nőt fogtak el Salgótarjánban, uzsora-bűncselekménnyel gyanúsítják őket – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel. Dankóné Nagy Éva elmondta: a 46 éves B. Tibor és a 37 éves Z. Izabella 2010-től adott uzsorakölcsönt Salgótarjánban és a város vonzáskörzetében mélyszegénységben élőknek.

Az általuk működtetett élelmiszerboltban több sértettnek 80 százalékos kamatra adtak el különféle termékeket, valamint egy családnak albérletet adtak ki, annak díját pedig 70 százalékos kamattal szedték be – tette hozzá. A sértettektől elvették a bankkártyájukat, és az arra érkező teljes összeget rendszeresen leemelték. Harmadik társuk, a 36 éves H. Tímea az adósok tartozásait tartotta nyilván – közölte a szóvivő.

Dankóné Nagy Éva elmondta: a gyanúsítottakat őrizetbe vették, a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. Üzletszerűen elkövetett uzsora-bűncselekmény bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást ellenük a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
becike4
2013. szeptember 04. 14:56
Rejtett erőforrás.
nyugalmazott tanár
2013. szeptember 04. 13:25
Na ugye. "Uzsorásokat fogtak Salgótarjánban" A FIDESZ levadássza a baloldal törzs-szavazóit. Vége a demarkációnak. Izé... a demokrációnak. :))))))))))))))))
liberálzöld.
2013. szeptember 04. 12:00
Na, a Lézerdzsony már Salgótarjában is ténykedik.
red label
2013. szeptember 04. 10:55
Ezek is magyarok voltak, vagy nem az idén barnult kisebbség?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!