Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Egy helyi állattartónál mutatták ki az antrax baktériumot, ami után zárlatot és forgalmi korlátozást rendeletek el, valamint elkobozták a nála talált húsokat. A lakosságot tájékoztatták a lépfene megjelenéséről.
Lépfene, azaz antrax baktériumot mutatott ki egy laboratóriumi vizsgálat egy jászladányi állattartónál, akinél helyi zárlatot, forgalmi korlátozást rendeltek el és a fagyasztójában talált húsokat elkobozták. A településen vasárnap polgárőrök, önkormányzati dolgozók, közmunkások jártak házról házra, hogy tájékoztassanak mindenkit a kórokozó megjelenéséről – írta hétfői számában az Új Néplap.
Mint a Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilapban olvasható: a spórás baktérium három úton kerülhet az emberi szervezetbe, belégzéssel, bőrsérüléssel vagy a fertőzött hús elfogyasztásával. A baktérium gyulladást okoz, ami antibiotikummal gyógyítható, de súlyos esetben halálhoz is vezethet. Tünetei bőrelváltozás, láz és hasmenés. A kórokozó emberről emberre azonban nem terjed tovább.

Drávucz Katalin polgármester a lapnak elmondta: a feltételezhetően fertőzött állatokat a szakemberek beoltották, azokat egyelőre nem lehet közterületen legeltetni. Az elöljáró cáfolta azt a híresztelést, hogy az antrax miatt bárki kórházba került volna.
Az ügyben a megyei kormányhivatal hétfőre ígért tájékoztatást – áll az Új Néplapban.