Hoffmann: Elfogadhatatlan a fiatalok akciója

2013. május 31. 14:07

Elfogadhatatlan és minősíthetetlen, hogy néhány tucatnyi fiatal „betört” az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Szalay utcai épületébe pénteken, és ott megriasztott több száz dolgozót – nyilatkozta Hoffmann Rózsa, az Emmi köznevelésért felelős államtitkára az MTI-nek.

2013. május 31. 14:07

A Hallgatói Hálózat (HaHa) egyik aktivistája a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének sajtótájékoztatóján jelentette be: a HaHa aktivistái bementek az Emmi épületébe, hogy leváltsák annak jelenlegi vezetését. A hallgatók „ügyfélszolgálatot” is nyitottak, ahol az érdeklődők panaszait, kérdéseit és javaslatait várják a minisztérium további működésére vonatkozóan – tette hozzá.

Az államtitkár hozzátette: jövő szerdán Klinghammer István felsőoktatási államtitkárral közösen fogadják a Hallgatói Hálózat képviselőit, hogy megtudják, kitől van felhatalmazásuk, kiket képviselnek és pontosan mit szeretnének.

Hoffmann Rózsa szerint a fiatalok akcióját a bohóckodás kategóriájába is lehetne sorolni, ám a demonstráción részt vettek olyan ellenzéki tüntetésekről már ismert felnőttek is, akik miatt arra lehet következtetni, hogy a fiatalok politikai befolyásoltság alatt állnak.

Az államtitkár véleménye szerint a demonstrálóknak a jelenlegi kormányzat meggyengítése, illetve megbuktatása a célja. A tiltakozók azonban nem fogják a céljukat elérni, mert az emberek túlnyomó többsége rendet szeretne – hangsúlyozta Hoffmann Rózsa.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
justiceforhungary
2013. május 31. 16:15
''A Hallgatói Hálózat (HaHa) egyik aktivistája a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének sajtótájékoztatóján jelentette be: a HaHa aktivistái bementek az Emmi épületébe, hogy leváltsák annak jelenlegi vezetését. '' ezeket senki nem akarja már lecsukni ?
kjkj945
2013. május 31. 15:14
http://href.hu/x/jkmb
kálmi
2013. május 31. 14:57
Most már ezeket a túlkapásokat, hogy betörnek intézményekbe csak le kellene állítani! HA nem tetszik nekik a magyar oktatási rendszer, tágas a világ, el lehet menni! Úgy ahogy munkát is lehet vállalni külföldön.
Magyarok Pásztora
2013. május 31. 14:26
Ezekre kellene bízni az országot ???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!