Mint közleményükben kifejtették, a szociális lakópark bérlőinek kiválasztására kiírt pályázati eljárás első köre március 25-én lezárult. Ennek tapasztalatai alapján a kormány új pályázati ütem meghirdetéséről döntött. Ebben a lehetséges pályázók köre kibővül például olyan családokkal, amelyek esetében a lakóingatlant nem a jelzáloghitel-szerződésből eredő tartozás miatt, hanem egyéb, lakhatással összefüggő tartozás – például közmű, közös költség – miatt árverezték el, ugyanakkor a lakóingatlanon a pénzügyi intézmény jelzálogjoga is fennállt.
Változik a jelzálogjoggal terhelt lakóingatlan hitelfelvételkor megállapított forgalmi értékére vonatkozó értékhatár is. Mint írták, korábban a Budapesten és a megyei jogú városokban élők esetén 25 millió forint, más települések esetén 20 millió forint volt az értékhatár. Mostantól az értékhatárt egységesen 25 millió forintban határozták meg. Kitértek arra, hogy azok, akik a pályázati eljárás első ütemében pályázatot nyújtottak be, de a rendeletben foglalt korábbi feltételeknek nem feleltek meg, új pályázat benyújtása nélkül vehetnek részt a második körben, ha a módosított feltételeknek megfelelnek. Erről a körülményről a pályázatkezelő tájékoztatja az érintetteket, és nyilatkoztatja őket pályázatuk fenntartásának szándékáról – tették hozzá.