Öreg gyanúsított miatt gyorsítaná az eljárást a nácivadász

2012. július 11. 08:54

A jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ azt szeretné elérni, hogy a magyar hatóságok gyorsítsák fel az eljárást Csatáry László, a második világháború idején működő egyik volt kassai gyűjtőtábor parancsnoka ügyében, tekintettel az egykori táborparancsnok életkorára – mondta Efraim Zuroff, az intézmény igazgatója.

2012. július 11. 08:54

A náci bűnösök felkutatásával foglalkozó Simon Wiesenthal Központ Csatáry Lászlót tartja a legkeresettebb háborús bűnösnek az egész világon. A Fővárosi Főügyészség április 20-án közölte, hogy Budapesti Nyomozó Ügyészség tavaly szeptemberben rendelt el nyomozást háborús bűntett elkövetésének gyanúja miatt a 95 éves Csatáry László ügyében Efraim Zuroffnak, a Simon Wiesenthal Központ vezetőjének feljelentése alapján. Az ügyészség akkor azt közölte, hogy még nem hallgattak ki senkit gyanúsítottként.

Az utolsó esély akció — küzdelem a náci háborús bűnösök felelősségre vonásáért című könyve magyar nyelvű kiadásának bemutatóján Efraim Zuroff elmondta: hétfőn ellátogatott a budapesti főügyészségre, és azt kérte a főügyésztől, mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy Csatáry bíróság elé kerüljön, és ne tudjon elutazni Magyarországról. Az igazgató közölte, talált Ausztráliában egy kassai túlélőt, akinek — állítása szerint — kilenc rokonát „Csatáry küldte halálba”, közülük négy esetében külön utánajárással érte el, hogy Ukrajnába deportálják őket.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2012. július 11. 20:06
A határon túli magyarok kiirtásáért felelősök közül és él még néhány, viszont megbüntetni még nem próbáltak meg egyet se.Az ávósok is kezdenek öregedni,de még a róluk szóló film se lett bemutatva,pedig Zuroff urat meg lehetett volna rá hívni, hátha felismerné néhány kedves rokonát.
vendetta
2012. július 11. 11:28
Azért érdekes, hogy egy szervezet vezetője csak úgy lazán bebocsátást nyer a főügyészhez és elvárásokat fogalmaz meg. Ezt vajon bárki más is megengedheti magának?
Biomechanoid
2012. július 11. 11:12
Bauer Tamás, ismert SZDSZ-es magyargyűlölő egész családja, apja, anyja, rokonai ÁVH-s tömeggyilkosok voltak. Bauer egész gyermekkora arról szólt, hogy anyuciék és a többi biboldó ebédnél az asztal körül arról társalgott, hány mocsok magyarnácit kínoztak meg aznap. Ez az ember ilyen körülmények között szocializálódott. Mégis az ő fajtája jelenti a magyarországi gazdasági, politikai és kulturális elitet. Amíg ezeket az embereket nem tüntetik el végleg, Magyarország jövője fokozatosan növekvő veszélyben lesz.
Vizigót
2012. július 11. 10:38
20 év múlva ki a bánatos rossebet fogsz üldözni Efraim? Esetleg azokat akik találkoztak, pláne beszéltek egy általad üldözendőnek tartottal annak idején? Vagy az utódokat hetedíziglen? Szarházi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!