Jogerős: négy évet kapott a Zrínyi volt rektora

2012. január 14. 10:56

A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. „Felmentésre készültem, megmondom őszintén, mert meg vagyok győződve róla, hogy ártatlan vagyok az ügyben. Ez van” – mondta a hivatali befolyással üzérkedés miatt elítélt Szabó János a Hír TV-nek.

2012. január 14. 10:56
Négy évre ítélte hivatali befolyással üzérkedés miatt a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem volt rektorát a Fővárosi Ítélőtábla, helybenhagyva az elsőfokú ítéletet. Szabó egyik társa két évet, míg a másik két és fél évet kapott.
 
Szabó János két társával együtt 2009-ben valótlan állításokkal vezette félre az egyik nemzetközi szállítmányozási cég vezetőit azért, hogy a vállalat egy általuk favorizált kft.-vel szerződjön biztonsági feladatokra. Azt állították, a céget a titkosszolgálatok megfigyelik, a rektor pedig azt ígérte, kapcsolatai révén el tudja érni, hogy az ügy ne kerüljön nyilvánosságra. Szabó az utolsó jogán is tagadta a vádat. „Demokrataként akkor is kötelességemnek éreztem részt venni ebben a feladatban, ha nekem ezúttal a szenvedő szerep jutott, mert tudom, hogy az ilyen tapasztalatokhoz nem vezet királyi út” – fogalmazott.
 
A bíróság szerint a négy év szabadságvesztés arányos büntetés, Szabó János az egész ország tekintélyének ártott. „Felmentésre készültem, megmondom őszintén, mert meg vagyok győződve róla, hogy ártatlan vagyok az ügyben. Hogy az elsőfok látszatainak a másodfok is helyt adott, erre nem gondoltam. Ez van” – mondta a volt rektor a Hír TV-nek.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gudmen
2012. január 14. 22:31
Ö nem bünös. Rossz volt az ügyvédje.
ketroot
2012. január 14. 15:10
Keveslem.
tarackos
2012. január 14. 14:03
Helyes! "...Szabó János az egész ország tekintélyének ártott..." Ezt remélem majd a romlott narancsoknál is figyelembe veszik!
Corporate Soldier
2012. január 14. 14:02
Na, majd ezért is kap az ország az EUSSR-től, jön majd a hitlerlandi emberijogi komisszár, a Herr Göring vagy hogy is hívják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!