Legsötétebb nap: ezentúl csak ideológiai meggyőződésből lehet hazát árulni, pénzért már nem

Kíváncsian várjuk, hányan maradnak ügynökök így a terepen, hogy le kell költözniük az emberek közé a hóhatár feletti villából.

Két hónappal meghosszabbította a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatójának előzetes letartóztatását a bíróság.
Két hónappal meghosszabbította Galambos Lajos előzetes letartóztatását hétfőn a Fővárosi Bíróság katonai tanácsa. A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatójának ügyvédje elmondta, az ügyészi indítvány, illetve a végzés is szinte szó szerint ugyanaz, mint legutóbb: szökés, elrejtőzés veszélyére hivatkozva hosszabbították meg védence előzetes letartóztatását. Hozzátette: a végzés nem jogerős, fellebbeztek ellene.
A volt titkosszolgálati vezetők ügyében Galambos Lajost bűnsegédként elkövetett kémkedéssel, Szilvásy György volt titokminisztert kémkedéssel, Laborc Sándort, az NBH 2007 és 2009 közötti főigazgatóját bűnpártolással gyanúsították. Szeptemberben Laborc Sándor ügyében hivatali visszaélés bűntette miatt nyújtotta be a vádiratot a katonai ügyészség.