Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója az Origónak elmondta: a szervezet nemzeti termékkosarat állít össze még 2010-ben, mely vásárlásra ajánlott minőségű termékeket tartalmaz majd. A termékkosár a tervek szerint svéd minta alapján készülhet el és negyedévente frissülhet majd.
„A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél már működő jó gyakorlat mintáját követve a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság esetében is célszerű lenne jogszabályban biztosítani, hogy a fogyasztók széles rétegét érintő problémás területeken bővebb jogkörük legyen. Ilyen például, hogy meghatározott időintervallumon belüli adatszolgáltatásra szólíthassanak fel cégeket” - magyarázta a főigazgató.