„Tudják, hogy Budapest, a Duna vasúttal szinte átjárhatatlan? Sem az európai hálózatok, sem a régiós és országos távolsági közlekedés, sem az elővárosi vonatok nem tudnak átkelni a Dunán, mert nincs elég kapacitás erre. Egyetlen hidunk, ami segíti ezt, irányonként egy sínpárral, az a Déli összekötő vasúti híd. (Az északi csak Esztergomot köti össze a Nyugati pályaudvarral.)Egyszerre európai, nemzeti, budapesti és agglomerációs érdekünk a Déli összekötő vasúti híd bővítése, ezt tesszük most.Egész jól állunk: a híd utolsó hídelemét is a helyére emelték már.
Az a célunk, hogy minden elővárosi vasútvonalon 15 percenként mindkét irányba járjanak vonatok, hogy minden elővárosi vasútvonal legalább három metró vonalat elérjen, legalább három metró kapcsolata legyen és legyen egy közös bérlet a BKV MÁV Volán járatokra. Ehhez kapacitást kell bővíteni, jelenleg szűk a kapacitás a Déli összekötő vasúti hídon, ezért teljes egészében kicseréljük a hidat, a meglévő de elavult vágányokat és hozzá építünk még egy plusz vasúti pályát, tehát itt három vágányon közlekedhetnek a vonatok. Ma, óránként, irányonként kettő vonat tud rajta áthaladni. 2022-re megépítjük az új hidat és vágányokat, és akkor óránként és irányonként hat vonat tud közlekedni, ezzel is javul a vasúti közlekedés, az agglomeráció-Budapest kapcsolat.