Hányan is?

„Számbéliségünk számbavétele pedig, nem árt tudni, az imigyen már húszas éveknek nevezhető időperiódus kezdetén néhány rideg, könyörtelen-kíméletlen ténnyel való szembesülésre késztet. A kötelező jelleggel levonandó tanulságokkal és következtetésekkel együtt.

Ne kezdjük önámítással az évet: a 15 – sőt, a 14 – millió magyar emelkedetten szép kifejezése nem egyéb öncsaló lódításnál. Bódító, mint a törkölypálinka és megszépítő, mint a messzeség. A jelenlegi, megcsonkított Magyarország teljes lakossága – hónapokon át olvashattuk egyik vezető napilapunk első oldalán a járványról szóló jelentésekben – 9,772 millió fő. (Legyen fölfelé kerekítve 9,8 millió.) A Kárpát-medencei magyarság nemzetrészei közül a valaha másfél–kétmillió közötti lélekszámú erdélyi–partiumi jelenlegi összlétszáma 1,1–1,2 millió közötti. (Legyen fölfelé kerekítve 1,2.) felvidéki magyarok száma nem lépi túl – fölfelé kerekítve – a félmilliót. A délvidéki magyarság a Trianon utáni félmilliós létszám felénél is kevesebbre apadt, napjainkban – újfent fölfelé kerekítve – talán 250 ezernyi. Egyedül a kárpátaljai magyarok száma maradt meg úgy-ahogy 150 ezer körülinek. Ha ezeket a számokat összeadjuk, 11,9 millió jön ki. Ha ehhez hozzászámítjuk a többi elszakított területen – a Burgenlandnak kinevezett Nyugat-Magyarországon, a Szlovéniához tartozó Mura-vidéken, a mai Horvátország területén, továbbá az ezeréves országterületen kívül  (Nyugat-Európától az Egyesült Államokon át Ausztráliáig és Dél-Amerikáig) élő magyarokat, a szám reális becslések alapján semmiképpen sem érheti el a 13 milliót sem, 12,5 millió körüli  – vagy valamivel afölötti, valahol 12,5–13 millió között. (Fölfelé kerekítve.)

Amikor egykoron Antall József 15, nemrégiben meg az Eb-re kijutott futballválogatott kapitánya 14 millió magyart emlegetett, egy jó szándékú, tájékozatlan, vágyteljesítő gondolkodás kapott hangot, és bár sem a néhai miniszterelnök, sem Szalai Ádám nem demográfus – pláne nem történeti demográfus –, megnyilatkozásaik hűen és pontosan tükrözik a rendszerváltozás óta a nemzeti oldalon rendszeresen felfedezhető lelkes öncsalás ősi, jellegzetesen és mélyen magyar szindrómáit, bennük ezek érhetők tetten. Megható, érthető és megbocsátható, mégsem nagyon elfogadható módon.”